Az önkormányzat menti meg a nyíregyházi négycsillagos szálloda fejlesztését?

Hárommilliárd forint értékű szállodaépítésben venne részt a nyíregyházi önkormányzat, hogy a városhoz tartozó Sóstógyógyfürdőn végre elkészülhessen egy négycsillagos hotel - közölte Csabai Lászlóné (MSZP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatón kedden.

A szálloda a Grand In-Vital Kft. beruházásában épülne, a helyhatóság a kft. évi 50 millió forint összegű építmény-, idegenforgalmi és iparűzési adóját "visszaforgatva", maximum 500 millió forinttal "szállna be" - mondta az önkormányzati vezető. Hozzátette: a beruházási szerepvállalás azért válik szükségessé, mert a Grand In-Vital Kft. az időközben szigorúbbá vált banki követelmények miatt nem tud megfelelő összegű önrészt biztosítani a fejlesztéshez.

A társaság a szállodaépítéshez 542 millió forint összegű európai uniós támogatást nyert, amit elveszthet, ha nem kap segítséget az önrészhez - jegyezte meg a polgármester. Csabai Lászlóné azt is megemlítette, hogy az Észak-alföldi Régióban eddig a különböző beruházók - hasonló ok miatt - 2 milliárd forint összegű fejlesztési támogatás visszaadásáról voltak kénytelen dönteni.

A nyíregyházi önkormányzat az MSZP-SZDSZ-függetlenek városvezető koalíció hétfői, zárt ülésen hozott döntése alapján határozott a részvételről a szállodaépítésben, mert a beruházás elmaradása jelentős gazdasági hátrányt okozna a Sóstógyógyfürdőn működő, döntően helyhatóságú alapítású, idegenforgalmi feladatokat ellátó gazdasági társaságoknak - emelte ki.

A polgármester arról is szólt, hogy a nyíregyházi önkormányzat az egy évtizedre vállalt, évi 50 millió forintos beruházási hozzájárulással 30 százalékos, mintegy 900 millió forint értékű tulajdonrészt szerezne a felépülő szállodában. A helyhatóság a támogatás ügyében márciusi ülésén határoz véglegesen, s ugyancsak akkor születik döntés arról, hogy elfogadják-e az egyik osztrák befektető ajánlatát: a beruházó alternatívenergia-központot hozna létre Sóstógyógyfürdőn, az ottani létesítmények ellátására, vagy saját beruházásban hozza létre az önkormányzat az erőművet - közölte Csabai Lászlóné polgármester. (MTI)


Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.