Az összes szálláshely megtelt Zamárdiban a fesztiválra

Zamárdi megtelt a csütörtöktől induló, négynapos Balaton Sound Fesztivál idejére - nyilatkozta Csákovics Gyula polgármester szerdán az MTI-nek.

A polgármester elmondta, a tavalyi Balaton Sound után sokáig tartotta a telítettségét a település, így a válság ellenére a korábbi éveknél is nagyobb vendégforgalmat bonyolított. A fellendülő turizmus nem feltétlenül a Soundnak köszönhető, de az idén negyedik alkalommal megrendezett fesztiválnak nagy szerepe van abban, hogy Zamárdi egyre ismertebbé válik - véleményezte.

A négy nap alatt tavaly 94 ezer vendéget fogadó rendezvény nemcsak Zamárdié, hanem az egész Balatoné - hangsúlyozta Csákovics Gyula, utalva arra, hogy a sztárok és a vendégek egy része Siófok, Balatonföldvár és Balatonfüred minőségi szálláshelyeiről érkezik.

Tavaly a településnek - az idegenforgalmi adóhoz (ifa) járó állami támogatással együtt - 36 millió forintos közvetlen bevétele származott a Balaton Soundból, amelyen felül közvetett haszonnak számít az is, hogy a település szolgáltatói nagyobb bevételekre tehettek szert.

A polgármester abban reménykedik, hogy idén a fesztivál némileg megnövelt kempingterülete és belépőinek száma segít abban, hogy az ifa állami támogatásának csökkenése ellenére is a tavalyihoz hasonló bevételre tegyen szert az önkormányzat.

Csákovics Gyula beszélt arról is, hogy bár mindig akadnak elégedetlenkedők, a település lakossága és nyaralóinak többsége kifejezetten toleránsan áll a rendezvényhez, tudomásul véve a pár napig tartó nagy tömeget, hangos programokat és közlekedési nehézségeket. Zamárdi a korábbi évekhez képest a parkolók számának növelésével készül az idei rendezvényre. Nagyobb figyelmet fognak fordítani az utcák és a közterületek tisztaságára, továbbá - a szervezőkkel együttműködve - arra, hogy a hangfalak megfelelő beállításával és szigetelő felépítményekkel az eddigieknél is kevésbé zavarják a lakosságot és az üdülőket a koncert-programok.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.