Kokas Ferenc, a telket birtokló Unione-Clark Kft. tulajdonosi körébe tartozó Unione-C Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. vezetője elmondta: a tervek február végére a főépítész asztalán lesznek, az építéséhez módosítani kell az érvényes szabályozást.
A tervezésnél elsősorban arra törekedtek, hogy a szálloda megjelenésével illeszkedjen a történelmi világörökségi környezethez és járuljon hozzá a meglévő építészeti értékek kiemeléséhez.
A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács megalapozottnak találta a szabályozási terv kért módosítását. Az érintett budavári kerület főépítésze, Aczél Péter azonban nem kívánta véleményezni a tervet, az engedélyezési eljárás végeredményéről pedig különösen távolinak tartotta nyilatkozni.
A tervezett 4000 négyzetméter alapterületű épület a földszinten kívül két parkolószinttel, hat emelettel, illetve tetőtérrel rendelkezik. A tervben szereplő 70-80 szobásnál kisebb hotel üzemeltetése már gazdaságtalan lenne állítja Kokas Ferenc. (Hirado.hu, Népszabadság)
Beépíthetik a híres "aranyfogat"
A Clark Ádám téren, a főváros leghíresebb foghíjtelkén az idén megkezdődhet a Clark Hotel építése, 2011 végére pedig reális közelségbe kerülhet a szálloda megnyitása a beruházó szerint - írja a Népszabadság.

Brandváltás a fővárosi szállodánál
A Mogotel Hotel Grouppal partnerségben nyitott Mövenpick Hotel Budapest Centre jelentős lépés a márka közép- és kelet-európai terjeszkedésében.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája
A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén
2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás
Új név, új arculat, új lehetőségek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.