Befektetőre talált a balatonmáriafürdői termálhotel

Ismét felcsillant a remény: Balatonmáriafürdőn termálhotel épülhet, melytől a helyiek az üdülőszezon kitolódását és munkahelyeket várnak.

Galácz György ma már óvatosan fogalmaz. Balatonmáriafürdő polgármestere három esztendeje örömmel újságolta: nagy az esélye, hogy a Bárdos Lajos utca és a csatornapart – hivatalos nevén Nyugati-övcsatorna – közötti ligetes-zsombékos, a helyiek és a nyaralók által szabad strandként használt területen 2008 őszére megépül egy minden igényt kielégítő termálhotel. Melynek köszönhetően kitolódik – a máriafürdőiek reménye szerint egész évessé válik – az üdülőszezon, s nem mellékesen 60-80 új munkahely is létrejön. Ami első hallásra nem tűnik nagy dolognak egy olyan ritka kivételes helyzetben lévő faluban, mint Balatonmária, ahol ilyentájt, télidőben is alig egy-két álláskereső akad – nem úgy a környező, a tótól távolabbi települések lakói számára –, ám a falu vezetése némi népességgyarapodást is remélt az új hoteltől. Mármint, hogy az ott munkát kapók közül néhányan a településre költöznek. A terv azonban megmaradt az álmok szintjén, kiderült ugyanis, hiába az elnyert közel egymilliárd forintos uniós támogatás, a hazai befektető anyagi helyzete nem teszi lehetővé a szállodaépítést.

A tavalyi év végén aztán ismét felcsillant a remény: egy magyar pénzügyi tanácsadó csoport jelezte az önkormányzatnak, elképzelhető, hogy lenne befektető a hotelprojekthez. – Egyelőre nagyon kevés az információnk, így nem is akarunk semmit elkiabálni – mondta Galácz György. – Egy hét múlva talán már okosabbak leszünk, a tanácsadó cég ugyanis akkorra jelezte, hogy érdemi választ tud adni. A polgármester ezek után információnkat sem akarta megerősíteni, mely szerint angol cég építkezne a településen. Azt viszont elárulta, hogy a koncepció nem változott, azaz a termálhotel ugyanazokkal a feltételekkel épülhetne meg, mint amelyekre a képviselő-testület, a helyiek és a közüzemi szolgáltatók is – melyek rendszerei elbírnák a nagyobb terhelést – rábólintottak.

– Ez lenne a falu legnagyobb szállodája – folytatta Galácz György. – A part menti terület nagyobb része önkormányzati tulajdon, ebből két hektáron valósulhatna meg a beruházás. A terület ára 340 millió forint, azaz a közel ötmilliárdos projekt nagyjából hét százaléka, a megvalósulást – s ezért is óvatos egyelőre a polgármester – viszont nehezíti, hogy jelenleg nincs olyan uniós pályázat, melytől a befektető támogatást remélhetne a beruházáshoz. Melynek ugyan meg kellene küzdenie a környék termálfürdőivel – Marcali, Hévíz, Zalakaros is fél órán belül elérhető –, ám fő vonzerejét éppen az jelentené, hogy a vendégek helyben kapnának meg minden szolgáltatást. – Reményeink szerint a beruházó lát fantáziát a szállóépítésben – jegyezte meg Galácz György –, az viszont biztos, hogy a terület rendezésére ettől függetlenül is sor kerül: a tervezett sétány mindenképpen megépül.

Százmillió a hajóállomás környékére

Akárhogyan is alakul a termálhotel sorsa, a csatornapart másik oldala, a hajóállomás környéke bizonyosan megújul az idén. Az önkormányzat a szabad strandtól a Rákóczi utcáig terjedő szakaszra százmillió forintot költ, mely így ugyanúgy 21. századi külsőt kap, mint egy éve a faluközpont. A fizetőstrandon szabadtéri színpad építését és a kiszolgáló épület tetőcseréjét tervezi a település vezetése, mely egy integrált közösségi teret alakítana ki a jelenleg nyugdíjasok által használt épületből. (sonline.hu)


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.