Beruháznak az egy-három csillagos német szállodák

Érezve a budget-hotelek növekvő versenyét fokozott beruházásokba kezdtek a német egy- és háromcsillagos szállodák – derül ki egy új, a hamburgi Internoga vásárra készített felmérésből.

A The Gunn Report 2008 alapján ügynökségi fronton több kategóriában komoly mozgolódás volt, ám a legfontosabb kategóriában az első helyet impozáns teljesítménnyel sikerült megőriznie a BBDO Wordwide-nak. Az év legdíjazottabb hálózata a tavaly még hatodik helyen tanyázó Leo Burnettet és az egy helyet feljebb kapaszkodó DDB-t előzte meg. A BBDO sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a legfontosabbnak tartott kategóriát, a The Gunn Report tízéves fennállása óta ez a hatodik összesített első helye.

A legdíjazottabb ügynökség kategóriában szintén a BBDO diadalmaskodott, a New York-i iroda a tavalyi nyolcadik helyét cserélte fel az első helyre. A BBDO New York feljövetele több, mint látványos. 2004-ben még csupán a 41. helyet szerezték meg. Utánuk két londoni iroda, a Fallon és a DDB következik.

Az interaktív ügynökségeknél szintén ismétlés és szoros küzdelem volt. A Crispin, Porters & Bogusky-ról egy hajszállal maradt le a tavaly az első helyet társbérlő stockholmi Farfar. A harmadik a Goodbye, Silverstein & Partners San Franciscóból.

Az országok éremtáblázata lekopizta a tavalyi felállást: 1. USA, 2. Nagy-Britannia, 3. Argentina. Középkelet-európai ország nincs az első huszonötben. A Gunn Report jelentése kitér arra, hogy a nagy piac és a magas fogyasztási index nem feltétlenül hozható összefüggésbe az országban található kreativitással. Argentínát a ZenithOptimedia 2008-as piaci méretelemzése szerint a 35. helyre rangsorolta, mégis a harmadik helyen tudott végezni, míg Oroszország 9. piaci helye mellé csupán a 41. pozíciót tudta megszerezni a Gunn Reportban.

A legtöbb díjazott munkára megrendelést adó cég a Sony és a Volkswagen lett, harmadik a Microsoft. Szintén nem történt változás a legtöbb díjat nyerő rendezők első helyén sem. Ahogy tavaly, idén is a kimondhatatlan nevű thaiföldi Thanonchai Sornrivichai zsákolta a legtöbb elismerést. A többiek newcomerek, sem Rupert Sanders, sem Simon McQuoid nem volt jegyezve az elmúlt évben.

Az idén első alkalommal indított All Guns Blazing nevű hibridkategóriát, amiben minden mehet mindennel, a Leo Burnett Sydney nyerte.

A legtöbb díjat nyert reklám kategóriát a Fallon London remeklése fémjelezte. Első, harmadik, és negyedik helyük közé a hamburgi Nordpol+ tolakodott. A Fallon díjazottjai sorrendben: Cadbury Daily Milk/"Gorilla", Skoda Fabia/"Cake"(csak az az ének ne lenne!), és a kedves ugráló gyurmanyuszis Sony Bravia/"Play-Doh". A Nordpol+ az Epuron Wind Energy-nek készített lélekemelő ,,Power of Wind"-del zavart be a Fallon pókerébe.

A győztesek listáját itt megtekintheti.


Cadbury Gorilla
 

{youtube|id=iKdQC-hbY7k|width=425|height=344}



 

Epuron - The Power of Wind

{video|id=467|width=425|height=344}



 

Skoda Fabia- Cake

{video|id=468|width=425|height=344}



 

Sony Bravia - Play-Doh

{video|id=469|width=425|height=344}




 

 


Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására a házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.