Egy sokszínű szállodalánc bemutatkozása Budapesten

Mielőtt megismerhettük a német alapítású és tulajdonú Best Western (BW) hotellánc árualapját a Német Turisztikai Hivatal (DZT) által rendezett szakmai rendezvényen november 13-án, a Német – Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarában, először a DZT magyarországi képviseletének vezetője, Czeiszing Miklós ismertette a németországi beutazással kapcsolatos legfrissebb információkat, adatokat.

Többek közt megtudtuk, az Európa legtöbb országában csúcsturisztikai szezont magában foglaló 2019-es esztendőt minden előzetes számítások szerint ismét elérik majd vendégéjszakák tekintetében a németek – az eddig mért adatok és az előrejelzések alapján ez joggal előrevetíthető.

A 2023-as év adataival összehasonlítva pedig az állapítható meg, az idei év első nyolc hónapjában 14,5 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak – és ehhez a mutatós számokhoz hozzájárultak a honfitársaink beutazása következtében kapott adatok is: a magyarok közül eddig 18 százalékkal többen érkeztek német területekre idén, mint tavaly.

A Best Western prezentálói és a Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviselete a november 13-ai rendezvényen
A Best Western prezentálói és a Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviselete a november 13-ai rendezvényen
Fotó: DZT

Két fontos marketingtéma „terült terítékre” 2024-ben: ezek egyike az UNESCO világörökségi helyszíneihez kínált utazási kedvet Németországba, a másik pedig az ún. „Feelgood kampány”, amelynek legfőbb üzenete, hogy fenntarthatósági területen Németország annyira elől jár és olyan példamutató, hogy aki odautazik, szinte a legkisebb ökológiai lábnyommal teheti ezt meg Európában. Valamint szintén e témához kapcsolódott – és kapcsolódik még ma is – a Stay longer-üzenet, amelynek fő mondandója: ha már egyszer eljutottál hozzánk, maradj hosszabban nálunk, mert érdemes.

Végül bevezetőjében a képviseletvezető kiemelt még egy kulcsfontosságú tényezőt Németország esetén – ez pedig az akadálymentes turizmus területe, amelynek megvalósításában szintén példamutató az ország. Ennek kapcsán megemlített egy olyan kerekesszékes ismert maratoni sportoló példáját, aki BW Hotelben lakott a berlini sportesemény idején – annak a láncnak egyik tagjában, amelyről a program során a továbbiakban szó volt.

Ezzel Czeiszing Miklós átadta a szót a két meghívott szakértő vendégnek, egyikük Sabine Lüttge Németországból érkezett, másikuk, Alexander Klöcker pedig az ausztriai BW-képviseletről jött Budapestre. Ők röviden bemutatták a németországi szállodalánc történetét, ismertették annak tagjait, brandjeit, célzott utazóközönségét.

Többek közt megtudtuk,

alapvetően üzleti utazókat és szabadidős vendégeket várnak házaikba, majd’ 20 márka, 4 ezer taghotellel, több mint 100 országban szerepel az ernyőmárka egységeiként. Ezek közül pedig mintegy 200 Közép-Európában működik.

Ami egységesen jellemzi a lánc tagjait:

  • jó ár-érték arány
  • ahol csak lehet, kedvező városi lokáció
  • és általában középkategóriás, megbízható 3-4 csillagos házak tartoznak hozzájuk.

Majd ízelítőt kaptunk színes árualapjukból is, amelyből néhányat most mi is kiemelnénk.

Linz-ben például egy letisztult megjelenésű designhotellel rendelkeznek, amelynek üzemeltetői a művészetek iránt fogékonyak – és ez lépten-nyomon követhető a ház megjelenésében, illetve programjaiban.

Tulln városát álomszép kertjei tették híressé, itt egy fabútorokkal berendezett hotel az övék, ahol szinte minden a fenntartható utazás szépségét hirdeti.

A müncheni házukkal kapcsolatosan elárulták, híresen bőséges és szuper minőségi ott a reggeli és a tágas, nagyméretű szobák.

Accent Lakeside Szálloda, Székesheférvár
Accent Lakeside Szálloda, Székesheférvár
Fotó: Best Western

Egy magyarországi egységük is említésre került: egy székesfehérvári tó mellett is van egy négycsillagos egységük, amelynek vendégköre a város ipari negyedéhez közelségéből adódóan elsősorban az üzleti utazókból kerül ki.

Hallhattunk még saját sörét főző és sörmesteri tanfolyamokat is tartó hoteltulajdonosról a Duna mentén, a németországi Ehingenben, valamint egy elegáns bajor fürdőhelyen lévő egységről és egy híres borvidéken (Bad Mergentheim) lévő szállodájukról is.

A lánc stratégiája kapcsán pedig soft márkáik ismertetése kapcsán pedig

olyan egyedi miliőjű, historikus hotelekről, ahol anno Mozart és Goethe is megszállt.

A németországi Regensburg, az un. tornyos város is rendelkezik BW-taghotellel, ráadásul nem is eggyel, hanem mindjárt kettővel.

És egy olyan különleges szálláshely is említésre került, ahol olyan éjszakát tölthet el a vendég, mintha egy hajó fedélzetére érkezne – ez a bremerhaveni egységük, avalmint egy másikat is bemutattak, amely Stuttgartban várja az autóimádó vendégeket.

Best Western Plus BierKulturHotel Schwanen
Best Western Plus BierKulturHotel Schwanen
Fotó: Best Western

Butikhotelek, érdekes tematikájú szálláshelyek szabadidős utazók számára tehát éppúgy beletartoznak a BW ernyője alá, akárcsak azok a házak, amelyek kifejezetten a corporate vendégkört célozzák meg. És vannak köztük – nem egy – olyan szálláshely is, amely

a megfizethető áron tiszta szoba, kényelmes ágy, jó reggeli vendégváró alapszabályának felelnek meg – a kisebb pénzű turistáknak is elérhető.

Színes tehát a paletta – így sokszínű a kínálat, amellyel a Best Western hotellánc rendelkezik, kérdésünkre pedig azt is elmondták, hogy sok házukat azok a családi vállalkozások üzemeltetik, amelyek eredetileg elindították ott a vendégvárást, és amelyek később bekapcsolódva a BW nemzetközi láncába olyan erőteljes segítséget, támogatást és biztonságot kaptak mind az értékesítési, mind az egyéb, a sikeres üzemeltetéshez szükséges területeken, hogy mindezeknek köszönhetően egyre jobb eredményeket érnek el.

 

 

 

 


Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.
Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak 

A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.
Bővíti lengyelországi portfólióját az IHG Hotels & Resorts

Bővíti lengyelországi portfólióját az IHG Hotels & Resorts  

Az IHG portfóliója Lengyelországban meghaladja a 30 működő és fejlesztés alatt álló szállodát.
Balaton-felvidéki egységekkel bővült az Eventrend portfóliója

Balaton-felvidéki egységekkel bővült az Eventrend portfóliója 

A Hazai Provence butikhotel és a 84 Bisztró a magyar cégcsoporthoz került.
SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.