Épülhet a Clark Hotel

Zöld utat kapott a tervtanácstól a Clark Ádám téren, a Lánchíd budai oldalán épülő Clark Hotel. Az építéséhez módosítani kell az érvényes szabályozást.

'

Nem ültetnek aranyfogat az Alagút bejáratához Budapest leghíresebb foghíjtelkére. Az ügyesen illeszkedő pótlás elsősorban a gazdaságos működtetést szolgálja. – Ez a környék önmagában is jelkép. Így elsősorban arra törekedtünk, hogy az általunk épített szálloda megjelenésével illeszkedjen a történelmi világörökségi környezethez és járuljon hozzá a meglévő építészeti értékek kiemeléséhez. Gazdaságosan működtethető házat építünk – magyarázza Kokas Ferenc, a telket birtokló Unione-Clark Kft. tulajdonosi körébe tartozó Unione-C Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. vezetője.

A szállodaépítést fontolgató Unione-Clark nemzetközi tervpályázatot hirdetett három éve. Jó ötletnek tűnt. A nyílt tender egyfajta szelepként működve, kiengedhette volna a különleges helyszín és rendkívül bonyolult beépítési helyzet keltette feszültséget. A szakmai véleményformálók széles rétegéből összeválogatott zsűrinek azonban nem sikerült győztest találnia. Az azóta már sokat emlegetett „aranyfogat” a második helyre rangsorolták. A terv különlegességét azonban nem az elhíresült aranyháló-burkolat, hanem a camera obscura jelentette. Budapest egyik legszebb dunai panorámával bíró telkére ugyanis természetes kilátást biztosító szobák helyett ablaktalan helyiségeket terveztek az építészek, amelyekbe periszkóppal vetítették volna a látképet. – Húszmillió forintunkba került ez az első hallásra is morbidnak tűnő elképzelés – vetíteni a szemünk elé táruló látványt –, de a költségek ismeretében egyszerűen értelmetlen lett volna megvalósítani a tervet – magyarázza Kokas Ferenc. – A különleges periszkóp 1,2 milliárd forintot emésztett volna fel. A beruházó ekkor felvette a kapcsolatot a többi díjazott tervezővel is, de egyikkel sem sikerült dűlőre jutniuk.

Végül a világhírű Foster építészirodához fordultak. Két hónapos tárgyalás után nyilvánvalóvá vált: az angol tervezők különleges landmark épületet álmodnak ide. Csakhogy a kerület és a műemlékvédelmi hatóságok időközben a Unione értésére adták: semmiféle környezettel konkuráló épületet nem látnának szívesen ezen a telken. Az időközben cégtulajdonossá vált Wing-csoport így inkább saját tervezőjét, a pályázaton is induló Anthony Gallt bízta meg a tervek elkészítésével. A pontos felkérés megfogalmazásában egy szállodaszakértő is közreműködött. Az ausztrál származású, régóta Magyarországon élő építész nem titkoltan a befektető, a kerület és városlakók számára egyaránt elfogadható tervet szeretett volna készíteni. A kompromisszumkeresés eredménye befogadhatóan átlagos. Az épület homlokzata párkányokkal osztott, kőszerű anyaggal burkolt, konzervatív megjelenésű, a szomszédokhoz és a környezethez való illeszkedése példás. Egyetlen különlegességét a bárként hasznosítható tetőterasz adja, míg a földszinten egy étterem, illetve üzletek kapnának helyet. A tervtanácsi megmérettetés valódi célja a tervzsűri és a kerületi hatóságok véleményének kipuhatolása volt: mit szólnának a szabályozási tervben szereplő szintterületi mutató megemeléséhez.

A 4000 négyzetméter alapterületű épület a földszinten kívül két parkolószinttel, hat emelettel, illetve tetőtérrel rendelkezik. A tervben szereplő 70-80 szobásnál kisebb hotel üzemeltetése már gazdaságtalan lenne – állítja Kokas Ferenc. A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács megalapozottnak találta a szabályozási terv kért irányú módosítását. Az érintett budavári kerület főépítésze, Aczél Péter nem kívánta véleményezni a tervet, az engedélyezési eljárás végeredményéről pedig különösen távolinak tartotta nyilatkozni. Egyelőre nincs miről beszélni – mondta –, hiszen a beruházó még be sem nyújtotta be a kérelmét. A tervek február végére a főépítész asztalán lesznek – jelenti ki Kokas Ferenc. A jelenlegi elképzelések szerint az építkezés még az idén elkezdődhet és 2011 végére reális közelségbe kerülhet a szálloda megnyitása. (nol.hu)

'

Brandváltás a fővárosi szállodánál

Brandváltás a fővárosi szállodánál 

A Mogotel Hotel Grouppal partnerségben nyitott Mövenpick Hotel Budapest Centre jelentős lépés a márka közép- és kelet-európai terjeszkedésében.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.