EU-s pénzből fejlődik az egészségturizmus

Harkány gyógyászati és egészségturisztikai szolgáltatásainak bővítése a célja annak a mintegy 3 milliárd forintos fejlesztésnek, amelynek támogatási szerződését pénteken írták alá a baranyai fürdővárosban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft., a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. és a helyi önkormányzat 1,4 milliárd forintos európai uniós támogatást élvező projektjének köszönhetően két év alatt megújul a kórház és a gyógyfürdő egy-egy része, továbbá a két létesítményt összekötő Zsigmondy sétány.

A beruházás keretében átalakítják a mozgásszervi szakintézményként működő és a kórház balneológiai épületegyüttesét, amelyben 45 új szoba, több kiszolgáló tér, 400 adagos főzőkonyha és étterem is helyet kap, továbbá korszerűsítik az "A" épület jelenleg használaton kívüli medencecsarnokát is.

Az évi 600 ezer látogatót fogadó gyógyfürdőben egy új wellness-medence és felújításokkal két, télen is használható úgynevezett ásványvizes medence szolgálja majd a vendégek, köztük a kórházban gyógyulók családtagjainak kikapcsolódását.

A fejlesztés mindkét intézményben energiatakarékosságot célzó munkálatokat, azaz nyílászárók cseréjét és hőszigetelést, ezen kívül pedig akadálymentesítést is magába foglal.

A harkányi gyógyvíz - Egészséget adó és megőrző őselem nevet viselő beruházástól a vendégforgalom emelkedését és a gyógyvíz nagyobb nemzetközi ismertségét várják a város és az intézmények vezetői. Megítélésük szerint a psoriasis, azaz a pikkelysömör kezelésében bizonyítottan jó hatású harkányi gyógyvíz egyre több beteg érdeklődését keltheti fel Európában, a most a gyógyászati és egészségturisztikai beruházás pedig a külföldi betegek esetenként magasabb igényeit is képes kielégíteni. (Forrás: MTI)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.