Glaser Gyula távozik a hőgyészi Apponyi Kastélyszálló éléről

Mint azt korábban meg nem erősített forrásokra hivatkozva közöltük, Glaser Gyula távozik a hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszálló éléről. A hírt maga Glaser Gyula erősítette meg.

Glaser Gyula elmondta: a tulajdonosokkal született közös döntés alapján válik meg 9 évet követően szállodaigazgatói posztjától, hivatalosan december 2-án. Az elkövetkező négy hónap felmentési idő alatt a volt igazgató elmaradt szabadságát tölti majd.

„Nem tervezek tétlenül ülni ezután sem, továbbra is várom a kihívásokat” – válaszolta a Napi Turizmus jövőt firtató kérdésére Glaser Gyula.

Glaser Gyula utódja a jelenleg zárva tartó, de a tervek szerint a hónap közepén újranyitó kastélyszálló élén Müllerné Kertész Mária lesz, aki korábban a szálloda wellness részlegét vezette.

A Magyar Kastélyszállodák Egyesületének elnöki tisztjét három évig szintén betöltő szállodaigazgató az egyesülettel kapcsolatban ismertette, hogy a szeptemberi tisztújító közgyűlést követően új vezetőség fogja az egyesületet vezetni.

Glaser Gyula érdeklődésünkre elmondta, hogy az év első negyedében meglehetősen gyengén teljesítő magyarországi kastélyszállodák az utóbbi időszakban, hasonlóan a turizmus többi szegmenséhez, árnyalatnyival jobban teljesítenek. Glaser hozzátette: a szakmában sokat remélnek az új Széchenyi Tervtől.

2010 első negyedévében a kastélyszállók 25%-os kihasználtsággal és alacsony árakkal működtek. A KSH által is mért 15 kastélyszállóban 12 ezer vendég töltött összesen 23 ezer éjszakát. A 15 szállóban 551 szobára 1307 ágy jut. Az akár 20-25%-os kedvezményt is kínáló árversenyben 3-4 egység került a csőd szélére.

Glaser Gyula elérhetőségei:

Mobil: 06 30 3975601, 06 30 2385371

email: [email protected]


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.