Hol a legdrágábbak a szállodák?

Nem Budapesten. Fővárosunk a 27. helyen áll a hotel.info foglalási portál felmérése szerint. A prímet New York viszi.

Míg a New York-i ár közel 194,5 euró éjszakánként, addig Budapesten átlagosan 70,7 eurót kellett fizetni idén júliusban.

A portál júniussal illetve előző év azonos időszakával hasonlította össze 2010 júliusát. Az összehasonlítás alapján a Nagy Alma átlagára alig változott júniushoz képest, ugyanakkor a tavaly, a válság évében 169,49 eurót kóstált átlagosan egy szoba, míg 2008 júliusában 221,63 eurót kellett fizetni egy New York-i szállodai szobáért.

A lista második és harmadik helyén London és Stockholm szerepel. Előbbiben júliusban 146,60 euró volt az átlagos ár, mely megfelel a 2008-as júliusi árszintnek. 2010 júniusában viszont 152,02, 2009 júliusában pedig 133,24 eurót tett ki a londoni átlagár.

A legnagyobb, az előző évhez képest 44,57 százalékos növekedés Rio de Janeiro szállodáiban, a legnagyobb, 13,31 százalékos csökkenés pedig Moszkva hoteleiben történt.

Budapesten júliusban 70,71 euróra csökkent az átlagár az egy hónappal korábbi 72,44 euróról, 2009 júliusában még 76,83, egy évvel korábban pedig 83,58 euró volt egy átlagos szobaár. Budapest versenytársai közül Bécs a 18. helyen, Prága a 29. helyen végzett.

A hotel.info tapasztalatai szerint világszerte stabilizálódni látszanak a nagyvárosi szállodai átlagárak. Azok nagyjából 6%-kal magasabbak a 2009 azonos időszakában mérteknél. Budapesten ellenben továbbra is viszonylag alacsony szinten mozognak az árak. A magyar főváros szállodái csaknem 8% csökkenéssel zártak 2009. júliusával szemben. Vigasztaljon minket, hogy Koppenhágában és Moszkvába sem érvényesül még a stabilizálódás. (MTI)


Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.