Időutazás Gasztronómiába

Történelmi kulináris időugrásra hívják a gasztronómia szerelmeseit a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálloda „Történelem à la carte” című eseménysorozatának megálmodói.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Történelmi díszletek között történelmi lakomák – írhatnánk a Szidónia Kastályszálloda egész éven átívelő gasztronómiai eseménysorozata kapcsán. Csakhogy itt sem a környezet, sem a lakoma nem talmi másolat, hanem kézzelfoghatóan hiteles.

A XVII. századi kastélyt, illetve a benne üzemelő szállodát már nem kell bemutatni, hiszen az 1999-es újranyitás után, már 2005-ben elnyerte az Év Wellness Szállodája címet. Most azonban az üzemeltető Derry-Szeremley család olyan ötlettel rukkolt elő, ami gasztronómiai szempontból is a reflektorfénybe állítja a Szidóniát.

Márciustól decemberig a kastélyszálloda konyháján történelmi ételek készülnek majd. Az első hónapban a XIX. század első évtizedeibe nyúl vissza Váradi Károly konyhafőnök, majd minden hónapban 20-30 esztendőt előrelépve egy-egy újabb történelmi kor jellegzetes ételeit késztik el a vendégek (és nem utolsósorban a saját maguk) gyönyörűségére.

„Nem volt egyszerű dolog a receptek kiválasztása, mert a korabeli szakácskönyvek nyelvezete olyan, hogy sokszor még az étel nevére sem lehetett következtetni – mondta Váradi Károly, a Szidónia Kastélyszálloda konyhafőnöke. – De rengeteg izgalmas dologgal találkoztunk, míg kutattuk ezeket a régi könyveket.”

A kutatómunkában a konyhafőnök segítségére volt a Magyar Kereskedelmi és Vedéglátóipari Múzeum, melynek könyvtárába költözött be több alkalommal is a szakember, hogy Kiss Imre igazgató segítségével minél hitelesebb módon reprodukálhassa a korabeli ételeket.

Az első hónapban a polgárvilág hajnaláig, a biedermeier korig nyúlnak vissza a magyar gasztronómia gyökereit kutatva. Mint Váradi Károly elmondta, az ételek kiválasztásánál szempont volt, hogy olyan alapanyag igényűek legyenek, amelyeket ma is be lehet szerezni. Ezen kívül nagymértékben támaszkodni kíván a környékbeli kistermelők és őstermelők által kínált termékekre is.

A "Történelem à la carte” sorozat sajtótájékoztatója

 

Kedvcsinálónak nézzük, milyen biedermeier korabeli fogásokkal találkozhatunk márciusban, a kastélyszálloda éttermében: Csukapástétom articsókával, Vadkacsaleves, Miskulatzia saláta, Malachús szekfű bors lévben, Mandulás torta, Forró csokoládé.

„A korabeli receptúrák megvalósításakor szinte teljesen mellőztük a modern konyhatechnológiákat. Igyekeztünk ragaszkodni a hiteles elkészítési módhoz, amennyire csak lehetett – mondta Váradi Károly konyhafőnök. – Persze itt-ott szükséges volt belenyúlni, de a fő irányok betartását fontosnak tartottuk.”

A történelmi időutazó gasztronauták olyan különleges korszakokba is bepillantást nyernek majd a későbbiekben, mint a „Nehéz, háborús évek”, vagy a „Menzakoszt” időszaka. Ez utóbbi sem aktualitásoktól mentes korszak a kastély történetében, hiszen 1950 és 1989 között SZOT gyermeküdülő üzemelt a patinás falak között. (foto: Szidónia Kastéylszálloda és Kolbe Gábor)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.