Ingatlanspekuláció fenyegeti az állami kastélyokat?

Több kastély vagyonkezelői joga a tétje annak a játszmának, ami a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a kulturális tárca egyik háttérintézménye, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG, korábban Műemlékek Állami Gondnoksága) között zajlik. Úgy tudjuk, az MNV azért fordult a kulturális minisztériumhoz, mert a szervezetnél úgy látják: nem biztosított a jelenleg az MNG vagyonkezelésében lévő kastélyok - tíz épületegyüttes és a hozzájuk tartozó parkok - állagmegóvása.

Az MNV tervei szerint azt követően, hogy megszerzik a jogokat, a kastélyokat továbbadják vagyonkezelésbe. A jelentkezőktől azt várják, hogy végrehajtsák az épületek felújításához, karbantartásához szükséges munkálatokat - cserébe pedig múzeumot vagy akár szállodát is üzemeltethetnek a kastélyban. A hasznosítási lehetőségeket behatárolja, hogy műemléki védettség alatt álló épületekről van szó.

A program szerint a vagyonkezelői szerződés - ami akár tíz-húsz évre is szólhat - lejártát követően az állam az immár régi fényében pompázó épületeket kapná vissza. Értesüléseink szerint a konkrét ügyben kastélyok érintettek, de az MNV programja más típusú épületekre, épületegyüttesekre is kiterjedne.

Az MNV-nél állítják, szó nincs arról, hogy a kastélyok vagyonkezelői jogára azért van szükségük, hogy eladhassák azokat. A kulturális örökség védelméről szóló törvény melléklete tételesen felsorolja azokat a műemlékeket, amelyeket kizárólagos állami tulajdonban kell tartani - érvelnek a szervezetnél. Nem árt azonban megjegyezni, hogy feles törvényről van szó, azaz a szavazáskor jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával megváltoztatható a törvény.

- Csak beruházásokra milliárdos nagyságrendben költöttünk a nálunk kezelt kastélyokra, uniós támogatásokból - utasítja vissza a levélben az épületek állagára tett megjegyzést Varga Kálmán, a MNG igazgatója. Szerinte a levél értelmi szerzőjének először meg kellett volna néznie a "hírbe hozott" műemlékeket, s akkor láthatta volna, hogy nincsenek rossz állapotban. Az igazgató szerint az állam által kezelt mintegy 90 kastély között valóban találni olyat, amelyik elhanyagolt állapotban van, de az MNV olyan épületekre jelentette be igényét (köztük a dégi Festetics-kastélyra, vagy a füzérradványi Károlyi-kastélyra), amelyekről ezt nem lehet elmondani. Sejtése szerint egy ingatlanspekulációra készülő társaság áll a kezdeményezés mögött. - Badarság, hogy kizárólag piaci alapon lehetne ezeket a műemlékeket működtetni, ahogy az a levélben áll - mondta el a Népszabadságnak.

Az MNG-t 1992-ben hozták létre, több mint negyven műemléket gondoznak, az igazgató szerint ezek fele Hiller István kulturális minisztersége alatt került hozzájuk. Az intézmény honlapja szerint kiegészítő tevékenységet is folytat a gondnokság: a rá bízott műemlékekben ajándékboltok üzemelnek, szállást nyújtanak, illetve kávézók működnek. Ugyanitt az is szerepel, hogy vállalkozási tevékenységet nem folytatnak és nincs részesedésük gazdasági társaságban. - A műemlékekben található boltokat bérleti szerződésben üzemeltetik a vállalkozások - közölte az igazgató. Az MNG-nek a belépőkből, koncertjegyekből, illetve az egyebekből tavaly együttesen 260 millió forint bevétele volt. Az előző évi előirányzat szerint működési jellegű kiadásaikra 644,4 millió forintot költhettek. A különbség egy részét állami támogatásból fedezik. (nol.hu)


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.