A szobák száma alapján a világ legnagyobb szállodaipari csoportjának üzemi eredménye 179 millió dollár volt az első fél vben, 38 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Az egy szobára jutó bevétel - az ágazat legfontosabb mutatója - éves összehasonlításban 13,6 százalékkal csökkent az első negyedben, majd 18,6 százalékkal esett a második negyedben, de júliusban már 14,4 százalékra mérséklődött a csökkenés. A társaság vezérigazgatója bízik abban, hogy cége teljesítménye továbbra is felülmúlja a főbb versenytársakét, és megszilárdíthatja piaci pozícióit. Néhány héttel ezelőtt a Marriott International és a Sheraton szállodalánc is nyereségének csökkenését jelentette, és bár mindkét cégnél leszállították az idei profitvárakozásokat, úgy nyilatkoztak, hogy már látszanak a fellendülés apró jelei. (nol.hu)
Intercontinental: ennél rosszabb már nem jöhet
Az első félévben még közel 40 százalékkal csökkent az InterContinental Hotels Group nyeresége, a társaságnál azonban már nem számítanak a piaci környezet további romlására.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén
Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.