Kínaiaké a szolnoki Tisza szálló

Ez év utolsó negyedévétől új - értesüléseink szerint kínai- tulajdonosok irányítják a szolnoki Tisza Szállót.

Mint arról Lipóczki János, a létesítményt üzemeltető Hotel Tisza Kft. ügyvezető igazgatója a szoljon.hu érdeklődésére beszámolt, noha a Tisza Szálló belső technológiája számos fejlesztésen ment keresztül, ám látványos, vendégcsalogató beruházások — saját forrás hiányában — az elmúlt években nem valósultak meg a falai között. Így a szállót működtető gazdasági társaság tavaly úgy határozott, értékesítésre kínálja a létesítményt. A napokban megjelent külföldi tőke a helyi műemléknek számító Tisza Szálló további működtetését, illetve fejlesztését tűzte ki célul, a jelenlegi szolgáltatások — fürdő, étterem, hotel —, valamint a teljes dolgozói állomány megtartásával.

A ’30-as évektől kezdve a szolnoki képeslapok egyik közkedvelt központi eleme volt a Tisza Szálló. A szőke folyó partján parkosított környezetben álló, festői szépségű neobarokk épület Hegedűs Ármin tervei alapján 1928-ban épült. Gyógyvizét nem más, mint a kor legjelentősebb termálvíz-lelőhelyeinek felkutatója, Pávai Vajna Ferenc tárta fel. Az 55,6 Celsius fokos alkáli hidrogén-karbonátos és jódos hévíz megtalálása ösztönözte az akkori városvezetést, hogy egy gyógyfürdővel ellátott szállodát „húzzanak” a földben rejlő kincs fölé.

A nyolcvanadik évét tavaly előtt ünneplő kultikus létesítmény a történelem sötétebb és derűsebb napjait is megélte már. A második világháború végén szovjet hadikórházként is működött, s bár a vörös hadsereg tartógerendáig lerabolta az épületet, de — a szándékkal ellentétben — legalább nem robbantotta fel. A szocreál korszakban élte másodvirágzását — belső termei, bárja, Tiszára néző kerthelysége, fagyizója és sörözője, csakúgy, mint szaunás gyógyfürdője nap mint nap teltházas volt.

Mára emlékeiből él a Tisza Szálló, de talán hamarosan, az új tulajdonos tervei szerint újra a város közkedvelt szolgáltatóhelye lesz a felújításra váró műemlék épület. (szoljon.hu, Turizmus Online)

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.