Ladies Breakfast a Regency Suites Hotel Budapestben

Hagyományteremtő céllal rendszeresen villásreggelire invitálja a turisztikai szakmai, valamint a hazai üzleti élet hölgyszereplőit a Madách téren február 1-je óta Regency Suites Hotel Budapestként üzemelő szálloda igazgatója, hogy a résztvevők öregbíthessék a ház hírnevét.

A belváros szívében három éve Starlight Suiten Hotel néven megnyitott ház tulajdonosai nem voltak elégedettek a korábbi osztrák üzemeltető tevékenységével és februártól Páldi Y. Györgyre bízták a ház vezetését. A Kenyában 15 évet élt, nagy szállodaláncok kötelékében tapasztalatokat szerzett és a Skal Magyarország elnökeként is ismert szakember az eseményen a Napi Turizmus munkatársának elmondta, március végére reményeik szerint sikerül megduplázniuk a 42 szobás ház foglaltságát a korábbi üzemeltető eredményeihez képest. Az átvétel óta komoly ráfordítást igénylő átalakításokra került sor a házban: a lobby központi helyre került, a reggeliző mellett egy bárt alakítottak ki, a tetőszinten egy 40 fős befogadóképességű konferenciaterem kapott helyet, az alagsorban fitness termet hoztak létre, és a szauna mellett hamarosan beüzemelik az új pezsgőfürdőt. A szobák, amelyek különlegessége az 50 négyzetméteres tágas alapterület és a minikonyha, a közeljövőben új, letisztultabb megjelenésű ágyazást és drapériákat kapnak. A mintaszoba már megtekinthető. A szálloda igazgatója a változatos reggeli mellett elmondta, hogy egyre több országból érkeznek vendégeik, Ázsiát jelenleg dél-koreaiak képviselik. A legtöbb foglalást nemzetközi gyűjtőportálokról kapják. Főként egyéni szabadidős és üzleti vendégeik vannak, de a kisebb (10-15 fős) csoportokat is szívesen látják. Páldi szerint nagyon éles verseny alakult ki a több mint egy tucat belvárosi butikszálloda között. Úgy véli azonban, a Regency számára előnyt hozhat a központi fekvés, a jó megközelíthetőség a közösségi közlekedési eszközökkel, valamint a szobák rendhagyóan nagy mérete.


Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.