Többek közt elhangzott, ha a magyar aranykulcsosok most nem fognak össze – lengyel kollegáik könnyen pórul járhatnak, mert a nemzetközi szervezet az alapszabályban lefektetettek értelmében nem fogadhatja őket tagjai közé.
Azonban a magyar csapat egyhangúan megszavazta, hogy a lengyelek igenis lépjenek be, hordják ők is mostantól a fényes kulcsot, így a híres barátság továbbra is megmaradt. Majd színes beszámoló hangzott el két Portugáliát megjárt küldöttől – mindez Kalmár György és Zsida László érdeme -, akiktől többek közt megtudtuk, Portugália dicsőséges királyában természetesen magyar vér csörgedez, és 2009-ben a nemzetközi szervezet költségvetése irigylésre méltóan alakult. Hiszen 141 989 eurós forgalmat könyvelhettek el, ebből 38 752 euró tiszta haszon volt a szervezet kasszájában, többek közt a 83 900 eurónyi befolyt tagdíjak következményeként. A nemzetközi aranykulcsosok tagjainak száma is biztatóan alakul: egyre nő, immár 3345 concierge-t tudhatnak tagjaik között a világ sok részéről. Majd Újhelyi István, a turisztikai szaktárca felelős államtitkárát fogták szaván, aki a legutóbbi találkozón megígérte, hogy eljön az egyesület tagjainak körébe, és szívesen vesz részt egy kötetlen találkozón. Országmarketing, e-concierge, az előző év értékelése turisztikai szempontból – csak néhány téma azok közül, amely terítékre került, pro és kontra elhangzott a beszélgetés kapcsán.
Lengyel-magyar, két jó barát
A magyar aranykulcsos concierge-ek küldöttsége január 13-20-ig Portugáliában járt, az éves nemzetközi közgyűlésen vettek részt, és az erről szóló beszámolójukat február 10-én a Művészetek Palotájában tartották, ahol egyúttal azért is találkoztak, hogy még jobban megismerhessék a sokrétű kulturális intézményt.

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája
A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén
2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.