Letették a Continental Hotel Zara alapkövét

Négycsillagos szuperior szálloda épül a budapesti Dohány utcában, az egykori Hungária fürdő és a Continental Hotel helyén. Az évtizedek óta romos állapotú ingatlanegyüttest a ZeinaHotel Kft. újítja fel 12 milliárd forintos beruházással.

Április 7-én Gyenesei István önkormányzati miniszter és a beruházó társaság igazgatója, Mazen Al Ramahi helyezte el a Continental Hotel Zara**** superior alapkövét. Az ünnepélyen a beruházó szándékát méltatta a neves városvédő, Ráday Mihály. Az egykori fürdőt a műemléki előírásoknak megfelelően, korhű módon újítják fel, ez az épületrész lesz a szálloda főbejárata és előcsarnoka.

A 2010-ben megnyíló 280 szobás szállodában kétágyas standard szobákat, emelt szintű üzleti szolgáltatásokat nyújtó superior szobákat, tágasabb executive szobákat (néhányat terasszal), továbbá 8 deluxe lakosztályt alakítanak ki. Helyreállítják a szecessziós főbejáratot, felette kap helyet a 40 férőhelyes Galéria Kávéház & Bár.

A tetőkert akár 150 fős fogadások lebonyolítására is alkalmas lesz, a Galériás plenáris teremben 230 fő fér majd el ,ezeken kívül több kisebb kapacitású rendezvényhelyszínt is kialakítanak az épületben. A 250 m2-es wellness & fitness részleg a tetőn kap helyet, elhúzható, áttetsző üvegfalakkal, melyet a tetőkert vesz körbe. Az étterem 250, a reggeliző-terem 150 férőhelyes (közöttük közös, a belső udvarra néző 100 fős terasszal). A szálloda alatt 110 gépkocsi elhelyezésére alkalmas mélygarázs is épül.

A szálloda terveit Hegedűs Péter és Vékony Péter nívódíjas építészek készítették, a belsőépítészet Sáfrány Csilla és Vörös Virág munkája, az épület kivitelezője a Market Építő Zrt. Mazen Al Ramahi hangsúlyozta, a Continental Hotel Zara a budapesti társasági és kulturális élet központja óhajt lenni, felidézve a múlt fürdőkultúráját és színházi előadásait. A szálloda előreláthatólag 2010 nyarán már vendégeket fogad. A Zara Hotels másik tagja Budapest első boutique hotelje, a belvárosi, 2004-ben nyitott, 74 szobás Boutique Hotel Zara.


Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.