Májusban nyit a First Site

Az egykori Úttörő Áruház helyén épülő First Site Hotel és Irodaház hamarosan elkészül. A müncheni székhelyű TerraConsult által fejlesztett épületben egy elegáns, négycsillagos hotel, "A"-kategóriás irodák, étterem és egy bevásárló-passzázs is helyet kap. A First Site, amelynek bérbeadását a CB Richard Ellis végzi, május végén nyitja meg kapuit.

A tavaly júliusban tartott bokrétaünnepség óta gőzerővel folynak a First Site építési munkálatai, az épület a megnyitó közeledtével napról-napra látványosan fejlődik. A 3.300 m2 "A"-kategóriás irodaterület mellett az épületben egy fitnesz- és egészségközpont, számos kiskereskedelmi egység, valamint a spanyol Hotusa Hotels által működtetett, 166 szobával és 12 exkluzív lakosztállyal büszkélkedő négycsillagos Eurostars hotel is helyet kap.

Alexander Kaufmann, a TerraConsult ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta:"Nemcsak egy új és modern kereskedelmi központot hozunk létre, amely serkenti az üzleti életet, hatékony munkakörnyezetet biztosít és kellemes kikapcsolódási lehetőségeket nyújt, hanem arra is figyelmet fordítottunk, hogy megóvjuk azt, ami értékes volt a régi épületből. A Kovács Margit szökőkút, amely egykor az Úttörő Áruház előcsarnokát díszítette, felújított állapotban, az épület udvarán régi ismerősként üdvözölheti majd a látogatókat."

A projektet 2006 elején vásárolta meg befektetőként az UNIQA Real Estate, és az építkezés már abban az évben el is indult. A 'First Site' komplexum 35 millió euró értékű beruházással valósul meg. (építészfórum.hu)


Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására a házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.