Még az idén megnyitják az új szállodát és fürdőt Tamásiban

Még ebben az évben szeretnék átadni az új gyógyfürdőt és a hozzá kapcsolódó szállodát Tamásiban. A projektek részben uniós támogatásból valósulnak meg.

Itt a tavasz, kezd kinőni a földből az új gyógyfürdő Tamásiban, melynek még az emeletén is lesz medence. Fülöp László, a fővállalkozó Aquaplus Kft. kivitelezési igazgatója elmondta, hogy a közműkiváltásokkal – az alapozást akadályozó vezetékek áthelyezésével – kezdték a munkát az ősszel. Úgy oldották ezt meg, hogy a meglévő fürdő közben végig fogadhatta a vendégeket, nem kellett üzemszünetet tartani. A földmunkákat elvégezték, az alaplemezt kiöntötték, s most haladnak felfelé a pillérépítéssel, falazással, a medencék és kiegyenlítő tárolók betonozásával. A cég épít és üzemeltet is fürdőket. Ebből adódóan tudják, hogy nem szabad kispórolni az anyagot, mert abból a későbbiekben baj lehet. Zalaegerszegen, Kistelken és Mohácson is van általuk épített és működtetett fürdő, tanuszoda. A tamási fürdő 25 éven át történő üzemeltetésére kötöttek szerződést az önkormányzattal.

Az alpolgármester, Széles András szerint emlékezetes esztendő lesz Tamási életében 2010. Új iskola, új fürdő és új szálloda is épül. Az év közepén a fürdő melletti szálloda kivitelezését is elkezdi ugyanez a cég. Az akadálymentes, úgynevezett ability gyógyfürdő és a hozzá kapcsolódó, szintén akadálymentes, 81 szobás négycsillagos szálloda remélhetőleg sok bel- és külföldi turistát vonz. Olyan családok üdülhetnek majd itt gond nélkül, kényelmesen, melyekben mozgáskorlátozott gyermek vagy felnőtt is van. A fürdőre hétszázmillió, a szállodára hatszázmillió forint, részint az Európai Unió, részint a Magyar Állam által nyújtandó támogatást nyertek. A létesítményeket még az idén szeretnék átadni. A gyógyfürdő építésének várható összköltsége 1,5 milliárd forint lesz. A szállodáé 2,4 milliárd. Most a fürdőépítés van soron.

A helyszíni munkát Husz Péter építésvezető irányítja. Mint mondta, a sok hó, a hosszantartó fagy eléggé hátráltatta őket. De reményei szerint hamar behozzák a lemaradást. Elsősorban saját, tapasztalt embereket foglalkoztatnak, másodsorban olyan alvállalkozókat, akiket ismernek, akik megbízhatósága kétségtelen. Most csak húszan dolgoznak a helyszínen – főleg kőművesek és ácsok –, de 2-3 hónap múlva, amikor minden szakipari munka beindul, nyolcvanan-százan is tevékenykedhetnek a háromszintes épületben. Az 1200 négyzetméteres alaplemezt szerencsére még a fagyok beállta előtt kiöntötték. Ezekben a napokban a vasalatok, betonozások készülnek. A földszint területe kétszer akkora lesz, mint az alagsori alaplemezé: 2400 négyzetméter. Itt három medencét alakítanak ki, aztán az emeleten egy negyediket. Lesz csúszda, szauna, sóbarlang és iszapkezelés is. Az emeleti falak jelentős része üvegből készül, szép kilátást kínálva a miklósvári tájra. A próbaüzemet októberre tervezik, az átadás várható ideje: november 1. (teol.hu)


Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.