Mégsem lesz retrokemping Pécsen az EKF idejére

"Retro" jelző alatt újra élet költözhetett volna a Mandulás Kempingbe a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programévben, ám a tulajdonosok egyelőre halogatják a beruházást.

"Az évek óta kihalt és kihasználatlan létesítményt egy vállalkozó bérelte volna ki jelenlegi tulajdonosától, hogy úgynevezett retro kempinget üzemeltessen ebben az évben. Az ötlet abból fakadt, hogy a világot lakóbuszokkal járó holland, német és más, észak-európai államokból elinduló turisták a kiemelt szolgáltatást nyújtó többcsillagos szállodák helyett kifejezetten szívesen szállnak meg kempingekben. Mivel azonban a tisztálkodásban e turistaréteg képviselői is igénylik az alapvető higiénés körülményeket, bizonyos fejlesztésekre mindenképpen szükség lett volna a Mandulásban. A jelentkező vállalkozó szerint ennek nagysága olyan mértékű lett volna, ami kizárta az időszakos retrokemping üzemeltetésének gazdaságosságát. Így egyelőre továbbra is kérdéses a terület sorsa.

Mint korábban hírt adtunk róla, a kempinget egy svájci befektetőcsoport vásárolta meg. Az eredeti elképzelés szerint egy ötcsillagos szálloda beruházása szerepelt a tervekben, de felmerült az is, hogy egy exkluzív villapark kialakítására osztják fel a területet. A pécsi önkormányzat városfejlesztési osztályán úgy tájékoztattak, hogy a szabályozási terv rendelkezései szerint a terület továbbra is szálláshely szolgáltatás beépítésére van kijelölve. Dévényi Sándor, a városfejlesztési bizottság elnöke szerint nem kizárt, hogy a tulajdonosok a belvárosi szállodafejlesztések hírére halogatják saját beruházásukat, és még nem döntöttek a végleges tervet illetően. Felmerült, hogy esetleg a parkerdő funkciót kellene visszaadni a területnek. Ezzel némileg összecseng, hogy a szabályozás a jelenlegi 10 helyett max. 20 százalékos beépítettséget, 6-10 méter magas épületeket engedélyez, de a teljes faállomány megtartásával. (bama.hu)


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.