Megvannak a tavalyi év legjobb szállodái – Aranynap-díj 2008

Március 26-án immár negyedik alkalommal adják át az Aranynap-díjakat, a díjátadó gálán az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is hét kategóriában díjazzák a 2008-ban legjobbnak ítélt hazai konferencia és wellness szállodákat.

A legjobb budapesti, illetve vidéki wellness szállodának járó díjat a Day Holiday Kft. és a Turizmus Trend szaklap a múlt évhez hasonlóan most is közösen adja át a nyerteseknek.

Az Aranynap-díjat a Day Holiday Kft. 2005-ben alapította azzal a céllal, hogy értékelje Magyarország legjobb konferenciaszállodáit, wellness kategóriában pedig három éve osztott először díjakat. A díj alapítója szakmai szempontok alapján hasonlította össze és értékelte a kipróbált helyszíneket, a Turizmus Trend magazin szakmai olvasói pedig két hónapon keresztül adhatták le szavazatukat az általuk kipróbált szállodákra. A szavazatok összesítését követően született meg a 2008-as év díjazottjainak listája. Március 26-án összesen hét kategóriában kapnak díjat a legjobb magyarországi szállodák, amelyek 2008-ban a következők:

• Magyarország legjobb *****-os budapesti konferenciaszállodája: a Hilton Budapest WestEnd

• Magyarország legjobb *****-os vidéki konferenciaszállodája: a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa

• Magyarország legjobb ****-os budapesti konferenciaszállodája: a Novotel Budapest Centrum

• Magyarország legjobb ****-os vidéki konferenciaszállodája: a siófoki Conference & Wellness Hotel Residence

• Magyarország legjobb ***-os konferenciaszállodája: a lajosmizsei Gerébi Kúria Hotel

• Magyarország legjobb budapesti wellness-szállodája: a budapesti Danubius Health Spa Resort Helia

• Magyarország legjobb vidéki wellness-szállodája: a tapolcai Hunguest Hotel Pelion.

A gálaest keretében a legnívósabb turisztikai kiadványok díjazására is sor kerül. A Turizmus Trend ugyanis 2009-ben negyedik alkalommal hirdette meg Kiadvány Trend versenyét, amelynek keretében hét kategóriában versenyeztek egymással a turisztikai szolgáltatók kiadványai, holnapjai.


Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására a házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.