Mi lesz a szentesi Petőfi Szállóval?

Júliusra ígérte Zsohár Árpád, egyelőre azonban nem kezdte meg a Petőfi Szálló felújítását a Pendola-Szentes Kft. A Dél-Magyarország utánajárt, mi az oka a késésnek, de a vállalkozó nem kívánt nyilatkozni.

Júliusban beindulhat a kivitelezés - ígérte Zsohár Árpád a szentesi önkormányzat képviselő-testületének májusi, nyílt ülésén, egyelőre azonban nincs mozgás a Petőfi Szálló körül. Az utcafronton már nem éktelenkednek törmelékkupacok, a szálloda udvarának egyik felén viszont még rengeteg sitt áll halmokban, azokat fel is verte már a gaz. A hotel Petőfi utcai sarkán tegnap árkot ástak éppen, de ez nem a sokat emlegetett közműalagút, csupán a városellátó dolgozik a Kossuth utca felújításán: csöveket vezetnek át az úttest alatt.

A beígért startot fokozott várakozás kíséri Szentesen.

Nem csupán a beruházás többéves előkészítése miatt, hanem azért is, mert a szállodafelújításra alapított projektcég, a Pendola-Szentes Kft. többségi tulajdonosa, Zsohár Árpád márciusban arra kérte a városvezetést, a település adjon hitelt, hogy még idén megkezdődhessenek a rekonstrukciós munkálatok. A képviselő-testület 50 millió forintos hitelkeretet szavazott meg, amit tagi kölcsönként októberig használhat fel a beruházó. Szirbik Imre polgármestertől úgy értesült lapunk, hogy ebből már 30 milliót felhasznált a társaság. A fent említett májusi ülésen - a jegyzőkönyv szerint - azt is mondta Zsohár, hogy az önkormányzat anyagi segítsége nagyban előrelendítette a projekt kivitelezését. A testület előtt úgy nyilatkozott az üzletember, hogy három kivitelező versenyez a megbízásért, ami az alap megerősítésével és a közműalagút kiépítésével kezdődne. Hozzátette, utóbbi és a "koporsófödém" kiviteli tervei június elejére elkészülnek.

Akkor üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, melyik pénzintézethez adtak be hitelkérelmet, de a június végi szentesi képviselő-testületi ülésen a város első embere elszólta magát. Szirbik Imre a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) nevezte meg. A Dél-Magyarország megkereste az MFB-t, ahol Nyiri János kommunikációs vezető közölte: nincsen olyan hitelkérelem a banki rendszerben, amely a Petőfi Szállóhoz, illetve a Pendolához köthető.

Bizonyára lökést adna az ügynek, ha kedvezően bírálnák el a hotelfelújításra beadott uniós pályázatot, de míg a volt úttörőház szállodává alakítására már májusban megszavazta a 289 millió forintos támogatást a bírálótestület, a Pendola-Szentes Kft. beadványának sorsáról nincs hír.

Zsohár Árpádot nem kívánt nyilatkozni a Dél-Magyarországnak.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.