Valóban jó befektetés az üdülési jog? - kérdezte a Napi Gazdaság a hazai ingatlanos szakemberektől, annak ismeretében, hogy amíg a hirdetésekben óriási a kínálat, a kereslet szerint szinte nulla. Különösen a másodlagos piac áll, s ezt név nélkül egy, az üzletággal foglalkozó cég vezetője is elismerte.
Ha valaki "csak" a családja hosszú távú üdülését próbálja ekképpen biztosítani, befektetésről nemigen lehet beszélni. Hiszen ahhoz, hogy hozamot termeljen, bérbe kell adni, bár napjainkban az üdülőbérleti piac - s nemcsak a hazai - jelentősen visszaesett - mondja Sztranyák József, a Magyar Ingatlan Tanács elnöke. A szakember úgy látja: e különleges "bérleti konstrukció" - amelynek nagy múltja van például az Egyesült Államokban és Spanyolországban - nálunk az 1990-es évektől indult el, főleg a gyógyvíz mellett épült szállodák esetében, és volt is érdeklődés irántuk. Mára azonban túltelítetté vált a piac, a válság pedig tovább szűkítette a keresletet, s nemcsak idehaza, de például Spanyolországban is.
A spanyol tengerparton 2003-2007 között a nagyszámú német és angol turista érkezésével az üdülési jog vételárát akár öt-hat hónap alatt ki lehetett termelni a bérbeadásból, most azonban ott is pang a piac, így akárcsak itthon, kinn is sokan szeretnének túladni üdülési jogukon. Az üdülési jog ára mellett az éves fenntartási költség összege helytől, minőségi besorolástól, az üdülési hét „színétől” s idejétől függően itthon általában évi 40-80 ezer forint körül van, az ausztriai Murau síterületen 220-300 euró, míg a Kanári-szigeteken 300-400 euró.
Az üdülési jogot közvetítő rendszeren belül - az adott üdülőterület iránti kereslet által meghatározott szezonnak megfelelően - színekkel jelzik az egyes heteket. Így a főszezont pirossal, az utószezont fehérrel, míg a holt szezont kékkel, s ezek „értéke” az üdülő helyétől (napos nagyvárosi tengerpart, síelésre alkalmas hegyvidék) függően az árban is jelentkezik. Ha a tulajdonos más időpontban vagy máshová szeretne üdülni menni, a cserét bonyolító szervezet segítségével - melyek közül az RCI a legnagyobb - ezt megteheti, persze nem biztos, hogy a számára kedvező szezonban és helyre ez sikerül is. A cseredíj összege általában 100-230 euró között mozog, s azt is be kell kalkulálni, hogy a csereszervezetek 100-150 euró közötti éves tagsági díjat kérnek az üdülési jog tulajdonosaitól. Ez ugyan nem kötelező, de a különféle szolgáltatások (például az említett cserelehetőség) csak ekkor igényelhetők.
Az internetes fórumokon se szeri, se száma azoknak a leveleknek, melyekben az üdülésijog-tulajdonosok ecsetelik csőbehúzásuk különböző formáit. Nem azt kapták, amivel a bemutató rendezvényen kecsegtették őket: a megvásárolt üdülési jogot nem tudják eladni, az ígért szolgáltatások nagy részéért fizetni kell, nem tudnak cserélni, a fizetendő fenntartási költségek pedig évről évre emelkednek, a tulajdonos pedig tehetetlen.
Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság társadalmi kapcsolatok főosztályvezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: a probléma az, hogy a termékbemutató rendezvényre meghívottak anélkül vágnak bele az üzletbe, hogy kellően átgondolnák: megéri-e a családnak egy ilyen, hosszú távú nyaralási konstrukció. Nem mérlegelik az előnyeit, hátrányait, az évente felmerülő járulékos költségeket s a cserébe kapott szolgáltatásokat, valamint azt, hogy nem olcsóbb-e évente inkább egy-egy útra utazási irodán keresztül befizetni stb. A szerződést is sokszor érzelmileg túlfűtött állapotban - ami a hasonló termékbemutatók sajátja -, a cégek képviselőinek gyakran félreérthető tájékoztatása nyomán és „finom nyomására” írják alá, anélkül, hogy figyelmesen áttanulmányoznák, egyeznek-e az ígéretekkel a benne foglaltak. Utólag szinte visszafordíthatatlan a vásárlás.
