Nem épülhet meg a miskolci hotel

Nem épül meg a szálloda a Szent István tér térfalaként. Bár sejthető volt, hogy így lesz, hiszen 2006 óta húzódik már az ügy, mégis most mondta ki először ezt a mondatot a területet (ahová a szálloda épülne) birtokló Ikeron Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az ingatlanról egyébként nagyjából egy éve lebontották a rajta álló romos épületet, jelenleg parkolót üzemeltet rajta tulajdonosa - írja az Észak-Magyarország.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Észak-Magyarország Wiandt Henrik Andrástól megtudta, álláspontjuk szerint az önkormányzat hibája, hogy nem sikerült megépíteniük a szállodát. Megvolt az építési engedélyük, amikor a város megváltoztatta a területre vonatkozó szabályozási tervet, ami után nekik át kellett terveztetni a szállodát. A későbbi tervekre viszont nem sikerült megszerezniük a jogerős engedélyeket, amelynek következményeképpen nem kaptak hitelt a banktól.
Nincs rá vevőKésőbb a válság is "közbeszólt": Wiandt Henrik András szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben már nem érné meg egy 158 szobás szállodát építeni. Az engedélyes tervek módosítására azonban nincs lehetőség. Az üzletember hangsúlyozta, szívesen megszabadulnának a területtől, de nincs rá vevő: a vonatkozó szabályozás szerint ugyanis csak szálloda építhető oda, más nem. Felajánlották az önkormányzatnak is, hogy vásárolja vissza, ám a város nem áll velük szóba.

"A vége az lesz, hogy húsz éven át parkoló működik majd a területen" - fogalmazott az elnökvezérigazgató.

A Szent István tér, illetve annak városi főtérré való átépítése körüli viták történetéből regényt lehetne írni, melyben külön fejezetet érdemelne az oda tervezett szálloda. 2006-ban került nyilvánosságra először a szálloda ügye, akkor már kész (engedélyezett) tervek voltak, melyeket a budapesti építész, Csikós Mihály irodája tervezett - emlékeztet cikkébe az Észak-Magyarország.. A tervek nagy vihart kavartak, a legszolidabb kritika is a helyszínre nem illőnek nevezte a tervezett építményt.
Módosított tervek Később Viszlai József lett a város főépítésze, aki első lépései egyikeként módosíttatta a belváros szerkezeti tervét: ezért kellett áttervezni a szállodát.
Végül elég fura helyzet következett be: ez utóbbi tervekre nem kapott ugyan jogerős engedélyt az épület, ám az első tervekre még megvolt. Vagyis akár elkezdhették volna az alapján is az építkezést, de a beruházó (akkori információink szerint) szerette volna az épületet a kért módosításokkal megvalósítani.
Az építkezés kezdete azonban egyre csak csúszott, (nem kaptak bankhitelt), de a cég képviselői eddig mindig úgy nyilatkoztak (legutóbb 2010 augusztusában), hogy nem adták fel, újabb pályázati lehetőségekben bíznak. (forrás: Észak-Magyarország)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.