Nevet változtatott a Sofitel Budapest

Nevet változtatott a budapesti, Accor szállodalánchoz tartozó Sofitel. A szálloda új neve Sofitel Budapest Chain Bridge lett.

A névváltoztatást a menedzsment azzal indokolja, hogy a világturizmusban jóval gyorsabban változnak a trendek, mint korábban, ők pedig a piaci igényeket szeretnék követni az új név bevezetésével. Ennek érdekében tudatos brand-építésbe kezdtek, s bíznak abban, hogy forgalmuk növekedése visszaigazolja majd elképzeléseiket.

Hagyomány, hogy a világ többi Sofitel szállodájában is igyekeznek olyan nevet választani, mely utal a legismertebb helyi nevezetességekre. Bár Budapest rendkívül gazdag turistacsalogató látványosságokban, a szállodához is köthető legjellemzőbbet szerették volna kiválasztani. A Sofitel Budapest választása - a Lánchíd közelségének köszönhetően, illetve a szálloda lenyűgöző Dunai panorámájára utalva - a Chain Bridge (Lánchíd) névre esett. A névváltoztatás célja, hogy a szálloda egyedi vonzereje és a város nevezetessége ezáltal fókuszba.

A Chain Bridge név elsősorban a külföldi vendégek számára közvetít üzenetet azáltal, hogy városunk egyik legimpozánsabb látványosságára hívja fel figyelmüket. Ebből a megfontolásból nem is fordítják le a nevet magyarra, mostantól egységesen, angolul használják majd kommunikációjuk minden területén, ezzel igyekszenek felhívni a figyelmet fővárosunk gyöngyszemére.


Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.