Őszi nyitásra vár az ibis Styles Budapest Citywest

Mondta el a cégcsoport magyarországi vezérigazgatója egy szűkkörű sajtóbeszélgetésen. És hogy ez melyik hotel? Annyit segítünk, hogy régen Hotel Wien néven rontotta az M7-es autópálya felől Budapest összképét.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az AccorHotels szállodáiról szóló szűk körű sajtóbeszélgetésen, amelyen Luc Gesvret, a nemzetközi vezető szállodacsoport magyarországi vezetője volt a meghívó - erről is szó volt.

Ezen kívül hallhattuk, hogy kiemelkedő árbevételt értek el az AccorHotels szállodái Magyarországon 2017-ben, és így Kelet-Közép Európa legjobban teljesítő városai között szerepel Budapest.

Idén 25 éve van jelen Magyarországon különben az AccorHotels, hangzott el többek közt, amely 2017-ben kétszámjegyű bevételnövekedést ért el hazánkban. 2018-ban ismét mozgalmas év vár a vállalatra: a Mercure hotelek modernizálásának folytatása, a januárban megnyitott ibis Styles Budapest Airport Hotel bevezetése, az ibis Styles Budapest Citywest megnyitása és az első vegyes márkájú (kombó) hotel megnyitásának előkészítése a fontosabb idei mérföldkövek.

A tavaly 50. születésnapját ünneplő globális szállodaüzemeltető AccorHotels 100 országban 4.300 szállodában, közel 620.000 szobával várja vendégeit, ahol több mint 250 000 munkavállaló dolgozik. A vállalatcsoport Magyarországon jelenleg 18 hotelt üzemeltet különböző kategóriákban, Sofitel, MGallery by Sofitel, Novotel, Mercure, ibis és ibis Styles márkák alatt; illetve hazánk legnagyobb kongresszusi központját, a 2000 férőhelyes Budapest Kongresszusi Központot is.

„A csoport sikerének záloga, hogy folyamatosan a leginnovatívabb megoldásokat keressük a vendégek jobb kiszolgálása érdekében. Többek között személyre szabott szolgáltatásokat fejlesztünk, így például az egyéni vendégigények alapján globális vendégadatbázissal dolgozunk: a világ minden AccorHotels szállodájában elérhető adatbázisból kiderül, hogy egy-egy vendégünk laktózérzékeny-e, vagy az emeleti szobákat kedveli. Ennek és az ehhez hasonló fejlesztéseknek köszönhetően a tavalyi év kiemelkedő eredményekkel zárult Magyarországon is, az árbevételünket 15,4 százalékkal tudtuk növelni ” – mondta a vezérigazgató. „Az egy kiadható szobára jutó szobaár-bevétel (RevPar) 14,3%-kal emelkedett, ami túlnyomó részben az átlagár jelentős, 10,9%-os növekedéséből fakad, a szobák kihasználtságának 2,2 százalékpontos növekedése mellett. Egyértelműen tetten érhető, hogy Budapest egyre vonzóbb úti cél mind a szabadidős, mind az üzleti utazók körében: trendi és biztonságos város” – tette hozzá.

A vállalat statisztikái szerint a legtöbb vendéget Németországból, az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Franciaországból és az Amerikai Egyesült Államokból fogadják. A belföldi vendégek elsősorban üzleti céllal, konferenciára látogatva választják az AccorHotels szállodáit.

Magyarországi fejlesztésekről is szó esett. Az előző években elkezdett és a jelenleg is folyó beruházások összértéke eléri a 35 millió Eurót. Ez többek közt magába foglalja a budapesti Mercure Korona, a Mercure Buda és a Mercure City Center teljes felújítását, amelyek közül az utóbbit az elkövetkező hetekben, a másik kettőt pedig jövő év elején fogják befejezni.

A Mercure City Center esetében a vendégek kényelmét szolgálva Magyarországon elsőként vezetik be a pult nélküli recepciót, a vendégek tableteken történő gyors és egyszerű ki és bejelentkezésével. Emellett WineStone néven új éttermi koncepció is bevezetésre kerül, ez azt jelenti, hogy a nemzetközi étel- és itallap választéka mellett a vendégek helyi, autentikus ételek és borok közül is választhatnak.

Új hotelnyitások is várhatók: már januárban megnyílt hazánk első közvetlen terminál kapcsolattal rendelkező reptéri szállodája, az ibis Styles Budapest Airport, és újabb management szerződés aláírása után a volt Hotel Wien helyén egy teljes körű felújítást követően várhatóan idén ősztől várja vendégeit az ibis Styles Budapest Citywest. Valamint a szállodacsoport jövő év elején fogja megnyitni az első vegyes márkájú (kombó) hotelét a Mercure Buda teljes felújítását követően, amelyben 150 ibis és 250 Mercure szoba biztosítja majd a vendégek kényelmét.

 

Forrás: AccorHotels / Vendég


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.