Rio nem ígér több szálláshelyet a 2016-os Olimpiára

Rio de Janeiro pályázatának pénteki sikerével 2016-ban először kerülhetne sor nyári olimpiára a dél-amerikai földrészen.

A festői Cukorsüveg és a világ talán leghíresebb strandjaként ismert Copacabana csakugyan remekül mutat a képeken, ám a tengerparti metropolisz korántsem maradéktalanul - ahogy a helyiek becézik - Cidade Maravilhosa, azaz csodálatos város. A rendőrök által is nagy ívben elkerült nyomornegyedekben mindennaposak a lövöldözések a drogbandák között, és újabban már néhány szomszédos előkelő környéken is elharapózott a bűnözés. Tarso Genro igazságügyi miniszter szerint ugyanakkor más városokban is tapasztalható ugyanez a probléma.

Szintén hiányosság a NOB által elvárt 48 ezernél jóval kevesebb szállodai fekhely, ráadásul a helybéliek nem is kívánnak új hoteleket építeni, mert attól tartanak, hogy a játékok után csak üresen állnának. "Három falut tervezünk: egyet a sportolóknak, egyet a médiának, egyet pedig a sportfunkcionáriusoknak - jelentette ki Carlos Roberto Osorio, a szervezőbizottság főtitkára. - Így máris 25 ezer fő számára lenne férőhely, emellett 13 ezren szállodákban, 8500-an óceánjárókon, 1700-an pedig apartmanokban lakhatnának."

A tervek között szerepel még a nemzetközi repülőtér kibővítése is, amely már a 2014-es labdarúgó-világbajnokság szempontjából is kapóra jönne. A rióiak biztosak abban, hogy a vb-döntőnek a híres Maracana Stadion ad majd otthont, és az ott esedékes beruházásokat később az ötkarikás játékokon is hasznosíthatnák. A koppenhágai delegációt vezető államfő, Luiz Inácio Lula da Silva a közelmúltban két hangzatos szlogent is beleszőtt korteshadjáratába. Az egyik szerint Isten a világ teremtésekor az olimpia rendezésére készítette elő Riót. A másikat már részben a vetélytársaknak, azaz Tokiónak, Madridnak és Chicagónak címezte: "Egyetlen más városnak sincs szüksége az olimpiára. Brazíliának és Riónak viszont igen." (MTI)


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.