Több vendég az idei Forma-1 alatt

Kis mértékben nőtt a szálláshelyi foglalások száma a Forma-1 idejére - ismertette Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke.

A növekedés ugyan csekély, 2009-hez viszonyítva 3-5 százalékpontos változásról beszélhetünk. Ez azonban mindenképpen jó hír – mondta a Napi Turizmusnak Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) elnöke.

Tavalyi évben a válság hatására alaposan visszaesett a Forma-1-re látogatók száma. Az idei növekedés a gazdasági környezet javulása mellett betudható annak is, hogy izgalmas verseny várható idén – véli Erdei.

Az MSZSZ elnöke tájékoztatott: nem csupán Budapesten, de még az agglomerációban lévő szállodákban is növekedést mutattak ki a szövetség által készített reprezentatív felmérés révén. Korábbi Forma-1-es versenyek alatt előfordult, hogy a főváros és 50 kilométeres körzetében nagyítóval sem lehetett szobát találni. Erdei János bízik benne, hogy tovább növekszik a foglaltság a verseny napjáig.

A Hungaroring tájékoztatása szerint tavaly 184 ezren mentek el a magyar versenyre, a külföldiek aránya mintegy 80 százalék volt. Erdei János becslése szerint a Magyar Nagydíjra érkező külföldiek nagy többsége kereskedelmi szálláshelyeken száll meg.

A fővárosi szállodáknak nagy lemaradást kell behozni, különösen régiós vetélytársaikhoz képest. Jóllehet, nőtt a vendégforgalom 2010 májusáig, ez azonban nem járt együtt a árbevételek növekedésével. Az okok közt főhelyen áll a válság miatt kialakult gyilkos árverseny. (Napi Turizmus/MTI)


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.