Történelmi falak: 110 éves a budapesti Astoria

A Danubius Hotels újabb szállodája, a Danubius Hotels Astoria ünnepli 110 éves születésnapját. Tudta, hogy az Astoria a főváros legrégebbi, eredeti formában megmaradt szállodája? Íme, néhány érdekes tény és  idézetet az elmúlt 110 év történetéből. 

A Danubius Hotels ikonikus szállodaépületei között Budapesten több olyan is van, ami együtt lélegzett, szenvedett és ragyogott a fővárossal. A Radisson Blu Béke Hotel tavaly ünnepelte 110. évfordulóját, idén pedig a Kiskörúton álló Astoria szálloda büszkélkedik ezen a jeles évfordulón. Kalandos élete volt eddig, falai hol fényesen csillogó, hol mélységesen szomorú időket éltek át. Budapest egyik leghíresebb szállodáján, szó szerint, végigsöpört a történelem.

DH Astoria - Empire Room
DH Astoria - Empire Room

A szálloda története a 18. században kezdődött a feltörekvő és ambíciózus kovácsmester, Unger Benedek neve alatt. Ő, és még két család telekvásárlás utáni vállalkozásaként debütált az Astoria Szálló 1914. március 14-én.

A hotelt a korabeli vendéglátó-világ ismert alakja, Gellér Mihály bérelte és működtette, ő volt az első igazgató, sőt az Astoria név is tőle származik. Az Astoria esztétikailag és technikailag is újdonság volt: nemcsak az épület volt gyönyörű, modern belsőgépészet jellemezte, és a kor majd’ minden szállodai újdonsága rendelkezésre állt. Nem véletlenül hívták ’Ahsztóriának’ a pestiek, az utca embere által vágyott exkluzivitás ihlette szójátékkal.

Az első világháborúval épp születő épületbe nem sokkal ezután már szinte beköltözött az őszirózsás forradalom. 1918. október 30-án gróf Károlyi Mihály az Astoria első emeletéről tartott beszédet a tömegnek, majd itt rendezte be a Magyar Nemzeti Tanács székhelyét. Károlyi nemcsak itt dolgozott, de itt is élt feleségével, Andrássy Katinkával a 4. emeleten, míg az irodák az első emeleten voltak. Nevét ma különterem őrzi.

1919 tavaszán fordult a szél, és új évszakot hozott: a kommunista direktórium vezetői költöztek az Astoriába. A szálló később újjáéledt, mint az első tavaszi Primulák, és legszebb éveit a két világháború között, az 1920-as, 30-as években élte. 

Fortepan - Astoria
Fortepan - Astoria

“Szépsége, hangulata megejtő. A kávéházban, a szálloda halljában drága szőnyegeken lépked a vendég. Nem sajnálják a fényt, a csillogó tükröket. A falakat barna színű lambéria fedi, a szobákban és a közös helyiségekben értékes festmények és műtárgyak adnak művészi élményt az itt tartózkodóknak…” 

– írta róla az Astoria egyik későbbi igazgatója, Gyenes József.

1944 márciusa szomorú, hideg telet hozott az Astoria falai közé: német megszállás alá került, és a Gestapo főhadiszállása lett. A katonák visszavonuláskor sajnos teljesen kifosztották. Az ostrom idején két bombatalálat és számtalan lövés érte, de ahogy véget ért a háború, 1945 tavaszán a szálloda már üzemelt, és megélte második újjászületését.

Az amerikai hadsereg tisztjeit szállásolták el benne, 1946-tól pedig már újra nyitva állt a nagyközönség előtt. A szétlőtt Budapesten alig maradt üzemképes hotel, így az Astoria biztosította a legnagyobb fényűzést. Ez főként az akkori tulajdonosnak, Dr. Unger Ödönnek volt köszönhető, aki rövid idő alatt visszahozta a boldog békeidők hangulatát. Unger új bútorokat és műtárgyakat vásárolt, sőt magángyűjteményéből is a szálló rendelkezésére bocsátott jó néhány darabot.

A Café Astoria & Restaurant Empire termében látható, a világon csak 30 példányban fellelhető Sévres-i váza, mely az 1806-os, jénai ütközetet ábrázolja, ahol Napóleon serege rajtaütéssel szerzett győzelmet a porosz-szász seregek felett.

 Unger próbált az új időkhöz alkalmazkodni, de 1948-ban a szálloda sem kerülhette el a sorsát az akkori rendszerben: államosították és teljesen újjáépítették. Ungert szó szerint kidobták a saját hoteléből, a legenda szerint csak két pezsgőspoharat vihetett magával. Angliába költözött, mégis valahányszor hazatért látogatóba, mindig az Astoriában szállt meg.

Szerencsére az Astoria nevét nem változtatták meg az ’50-es években. Bár étterméből népbüfét alakítottak ki, még így is a legjobb szállodának számított a népi demokrácia idején. Az ’56-os forradalom harcai során megint sérüléseket szenvedett, de ahogy mindig, ezúttal is “megrázta magát” és büszkén állt közönsége elé. A ’60-as években már újra Budapest legjobb szállodájának tartották, bár híresztelték, hogy a kádári titkosszolgálatok állítólag a szálloda több szobáját is “betechnikázták”. Ebben az időben bővült a szálloda a Magyar utcai szárnnyal.

A 110 éves Astoriát az elmúlt évtizedekben többször is felújították. 1996-ban megvásárolta a Danubius Hotels. A 2004-2007 között tartott nagyszabású felújítás során sikerült napjainkba is átmenteni a klasszikus eleganciát, természetesen szigorú műemlékvédelmi kontrollal. A szállodának ma már mind a 138 szobája hangszigetelt, külön fürdőszobás és légkondicionált. Az Astoriában 5 lakosztály és 4 konferenciaterem is található, a vendéglátásról pedig a Café Astoria & Restaurant gondoskodik.

Tavaly 44 szobát újítottak meg annak érdekében, hogy a szálloda gyönyörű épülete tartsa a lépést a vendégelvárásokkal, és a jövőben is aktív szereplője legyen Budapest történetének.

Danubius Hotel Astoria
Danubius Hotel Astoria

Tudta -e?:

  • A szálloda elődje, a Zrínyi Kávéház és Vendégfogadó állandó vendége volt Petőfi Sándor, aki a fogadó melletti házban lakott 1844 októbere és 1845 januárja között. (Itt írta meg János vitéz találkozását az óriásokkal, melyről az Astoria falán ma emléktábla tanúskodik.)
  • Gyakori vendég volt az Astoriában Krúdy Gyula, aki állítólag azért szerette a szállót, mert olyan csendben takarítottak, hogy délig is alhatott, anélkül hogy megzavarták volna.
  • Évtizedekig a szálló halljából és étterméből szólt a Magyar Rádió népszerű, Ki nyer ma? című komolyzenei műveltségi vetélkedője.
  • Az Astoria Szálló épületében, illetve mellette forgatták a Kern András rendezte A miniszter félrelép című film (1997) több jelenetét.
  • A metrómegálló és a közterület is a szállodáról kapta a nevét.

A Danubius Hotel Astoria apró meglepetéssel kedveskedik vendégeinek a március 14-i születésnapon. A Café Astoria & Restaurantban pedig múltidéző ünnepi menüt lehet majd megkóstolni március 11-30. között.


Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában

Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában 

Bayer Bence másfél év kihagyás után visszatért a Mellow Mood Hotels-hez.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában

Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában 

Mától látogatható Fischer Judit Mundane Romance c. egyéni kiállítása a Hilton legújabb budapesti szállodájában.
A Marriott-nál  indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként

A Marriott-nál indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként 

A Marriott cégcsoport megelégelte azt a problémát, ami gyakran előtérbe kerül üzemelésük során: ez pedig a vendéglátóipari területen mindenki számára ismerős szakemberhiány.
Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek

Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek 

A súlyos mértékű tűzkárt szenvedett, több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda Hotel Silvanus helyreállításához az MTÜ 60 millió forinttal járul hozzá.
Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak

Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak 

A kastélyszállodások Tarcalon, az Andrássy Kúriában tartották éves közgyűlésüket április 15-én, hétfőn.
Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand

Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand 

Igencsak látványos rendezvény keretében, április 11-én, a Pesti Vigadóban debütált az új brand. Ahol az is kiderült, mit rejtenek a "titkos kertek"?
Díjeső a TRIBE budapesti tagjának

Díjeső a TRIBE budapesti tagjának  

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on.
Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe

Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe 

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint kiemelkedő évet zárt a globális hotelpiac.
Indul a Marriott saját képzési programja

Indul a Marriott saját képzési programja 

LevelUp! elnevezéssel innovatív képzés indul a vendéglátóipari szakemberhiány pótlására a Marriott cégcsoport kezdeményezésére.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?