Továbbra is Budapest és a Balaton a legnépszerűbb

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma alapján legnépszerűbb tíz település köre összességében nem változott 2009-hez képest – derül ki a KSH adataiból. Az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte, Bük és Gyula pedig (ismét) bekerült a legnépszerűbb tíz magyarországi város közé. A Magyarországra látogató külföldiek körében Budapest mellett 2010-ben is a gyógyfürdővel rendelkező, illetve a Balaton közeli települések voltak a legnépszerűbbek: Hévíz, Bük, Hajdúszoboszló és Balatonfüred, Debrecen pedig bekerült az első tízbe.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2010-ben – a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján – a legnépszerűbb magyarországi város pozícióját Budapest mind a külföldi, mind a magyar turisták körében megőrizte. Az elmúlt évekhez hasonlóan az ezüstérmet Hévíz, a bronzérmet Hajdúszoboszló szerezte meg. A 4. és a 5. helyen Bük és Siófok foglaltak helyet. 2010-ben a tíz legnépszerűbb település közül Bük és Sopron esetében bővült a legnagyobb arányban a vendégforgalom, így mindkét város előrelépett a rangsorban. (1. táblázat).

2010-ben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Sopronban 17,8%-kal emelkedett, a külföldi és a belföldi kereslet itt hasonló arányban növekedett. Bük esetében a 25,1%-os növekedés döntően a belföldi kereslet emelkedésének köszönhető. Budapesten és Hévízen is egyaránt bővült a külföldi és a belföldi vendégforgalom, Hajdúszoboszlón és Zalakaroson a belföldieknek, Sárváron és Debrecenben a külföldieknek köszönhető a növekedés.

A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte. Az előzetes adatok szerint Bük és Gyula (ismét) bekerült az első tízbe, Zalakaros pedig két lépcsőfokot lépett feljebb. Hévíz, Balatonfüred és Eger megőrizte korábbi helyezését a rangsorban. A belföldi turizmus jelentőségét mutatja, hogy a tíz legnépszerűbb település közül Hajdúszoboszló, Sopron, Zalakaros és Siófok esetében a vendégéjszakák több mint hattizedét a hazai vendégek adták. A belföldi vendégéjszakák száma Bük (+58,8%), Sopron (+17,7%), Hajdúszoboszló (+14,4%), Gyula (+13,8%), Zalakaros (+10,4%) és Budapest esetében is jelentősen emelkedett.

A Magyarországra látogató külföldiek körében Budapest mellett 2010-ben is a gyógyfürdővel rendelkező, illetve a Balaton közeli települések voltak a legnépszerűbbek. Az abszolút első helyezett Budapestet Hévíz követte. Bük, Hajdúszoboszló és Balatonfüred 2010-ben is megtartotta korábbi pozícióját, Sárvár és Győr előrelépett a rangsorban, Debrecen pedig 2010-ben jutott be az élmezőnybe. A külföldi vendégforgalom 2010-ben Debrecen (+33,5%) és Győr (+26,3%) mellett Sárváron (+10,5%) is jelentős növekedést mutatott az előző évhez képest.


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.