Továbbra is kérdőjeles a nemzeti szállodai védjegy kérdése

Új elnököt választott őszi ülésén a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ). A tagság a 2012-2014-es időszakra Kopócsy Andreát bízta meg az elnöki teendők ellátásával.

A közgyűlés számos aktuális témát is megvitatott. Kopócsy Andrea a Hotelstars Union szállodaminősítési rendszer állásáról adott tájékoztatást.

Beszámolóját rögtön azzal kezdte, hogy továbbra is kérdéses, hogy nemzeti védjegy lehet-e a Hotelstars Union-minősítésből. Kopócsy emlékeztetett arra, hogy egy 2009-es rendelet 2011-es határidővel akarta bevezetni az új szállodai osztályba sorolási rendszert, majd tavaly – miután látszott, hogy a határidő nem teljesíthető – kiterjesztették a moratóriumot 2012. július elsejéig.

Mindennek eredménye pedig „teljes káosz” – fogalmazott Kopócsy. Van olyan szálloda, amely a 2008-ig érvényes önbesorolás alapján csillagozza továbbra is magát, akad, aki saját magát minősíti, és mindenféle ellenőrzés nélkül sorolja be magát valamelyik kategóriába, aztán akadnak szép számmal olyan hotelek is, amelyek egyáltalán nem használnak csillagos minősítést, és végül vannak a Hotelstars minősítését használó szállodák.

Kopócsy felhívta a figyelmet arra is, hogy több olyan szálloda is használja a „superior” elnevezést, amely nem vesz részt a Hotelstars Union besorolási rendszerében, márpedig ennek a névnek a használatára csak azok jogosultak. Ennél extrémebb esetek is előfordulnak, például amikor kiadó lakásokat kínálnak „szállodaként”.

Látható tehát, hogy mielőbb szükség lenne a nemzeti védjegyrendszer bevezetésére a szállodák körében is. Kopócsy emlékeztetett arra, hogy fél évvel ezelőtt megkezdték a tárgyalásokat az illetékes Nemzetgazdasági Minisztériummal arról, hogy ismerjék el nemzeti védjegynek a Hotelstars Union minősítési rendszerét. A tárgyalások most is folynak a védjegytulajdon átruházásáról.

Az MSZÉSZ elképzelése szerint a tulajdont átruháznák az államra, a rendszer működtetését azonban a szövetség végezné. Azt is kérték, hogy a már megszerzett minősítések maradjanak érvényesek 4 évig.

Egyébként jelenleg 11 országban 18 ezer hotel rendelkezik Hotelstars Union minősítéssel. Mindenhol önkéntes a rendszer, kivéve Litvániát, ahol nemzeti minősítésnek fogadták el – gyakorlatilag ezt szeretné elérni nálunk az MSZÉSZ is.

A részvétel a rendszerben számos előnnyel kecsegtet – mondta Kopócsy -, létrejött egy közös nemzetközi online adatbázis, amelynek adatai – sárga-kék csillagozás formájában – megjelennek az Expedia, a Tripadvisor és a Venere listázásaiban.

Idehaza újdonság, hogy új díjkategóriát határoztak meg a 11-50 szobás házaknak, és kidolgozták a wellness szállodák kritériumait. Tervezik közös hazai online foglalási rendszer kialakítását. Idehaza eddig egyébként 323 szálloda regisztrált, főleg 3-4 csillagosok, és 190 hotel kapott már minősítést közülük. 77 szálloda lett jogosult a superior minősítés használatára.

A legtöbb szálloda a budapesti régióból csatlakozott a rendszerhez, az ország többi részén közel egyforma a hotelek érdeklődése. A jövő azonban több mind kérdéses - remélhetőleg a turizmus törvény tisztázni fogja a nemzeti szállodai védjegy kérdését is. Kopócsy Andrea szerint 3-400 szálloda fogja minősíttetni magát, ha nem lesz kötelező a rendszer, míg a kötelező nemzeti minősítés esetén mind a 800 hazai szállodát érintene a döntés. 


Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén

Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén 

Anisity István lett az Art Hotel Szeged szállodaigazgatója.
Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka

Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka 

Az ismert szállodai brand 2024-ben történelmi mérföldkőhöz érkezett ezredik szállodája megnyitásával.
Fókuszban a szállodafejlesztések

Fókuszban a szállodafejlesztések 

A tekintélyes nemzetközi szállodabefektetési fórum évek óta az európai hotelfejlesztési stratégiai pontokra összpontosít, elsősorban Közép- és Kelet-Európa, valamint a Kaukázus térségében.
Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról

Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról 

Így alakul a főszezon és főszezonon kívüli időszak a füredi hotelekben.
Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető

Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető 

A lengyel Puro Hotels a VI. kerületi Paulay Ede utcában épít kétszáz szobás szállodát.
Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra?

Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra? 

Átrendezi-e a terézvárosiak döntése a belvárosi albérletpiacot?
MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról

MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról 

Beszéltek a kérdés gazdasági jelentőségéről és több javaslatot is tettek.
MSZÉSZ-elnök: az Airbnb betiltása nem megoldás

MSZÉSZ-elnök: az Airbnb betiltása nem megoldás 

Szabályozásra van szükség, ami a kormány feladata - ez a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) 2024. december 31-ig elnöki pozícióját betöltő Flesch Tamás véleménye.
Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye

Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye 

2025 tavaszán nyílhat meg a grandiózis beruházás, amely hatalmas löketet adhat Hévíz turizmusának.
MSZÉSZ budapesti régióülés: Somlyai Zoltánt jelölik a Szállodaszövetség következő elnökének

MSZÉSZ budapesti régióülés: Somlyai Zoltánt jelölik a Szállodaszövetség következő elnökének 

Szeptember 16-án a Mercure-Ibis Budapest Castle Hillben tartotta őszi, tisztújító régióülését az MSZÉSZ fővárosi tagozata.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.