A szervezet keddi rádpusztai sajtótájékoztatóján Kertész Rezső ügyvezető társelnök elmondta: elakadt az országos egyeztetés az üdülési csekk elfogadóhelyi szerződések megkötéséről. Az elhúzódó döntés a mostani körben a listán várakozó 118 vendéglátó üzletnek, köztük 19 somogyi vállalkozónak jelent súlyos gazdasági hátrányt Kertész Rezső szerint.
A sajtótájékoztató helyszínének kiválasztása sem volt véletlen: a Rádpusztai Csárda és Szabadidőcentrum negyedik éve kéri, hogy vegyék fel az elfogadóhelyek listájára. - Pedig szállásadással is foglalkozunk, de az elutasítás indoka az volt, hogy a szálláshely külön helyrajzi számon szerepel - részletezte a faramuci helyzetet Fekete Zoltán, a rádi turisztikai centrum tulajdonosa, miközben a csárdával szemközti szálláshelyre mutatott.
Verb Zsolt, a balatonberényi Paprika Csárda tulajdonosa hasonló cipőben jár: ötödik éve kérelmezi, hogy üdülési csekket fogadhasson el. Annak ellenére utasították el eddig, hogy a csárda fölött apartmanok találhatók, melyeket kiadnak, esetében tehát a külön helyrajzi szám sem lehet kifogás.
- Tavaly azt kértük, hogy kössék határidőhöz az elfogadóhelyi szerződésekről szóló döntést, s reálisnak a március végét jelöltük meg - részletezte lapunknak Kertész Rezső, a Kisosz ügyvezető társelnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek gyakorlata tarthatatlan, hiszen a júliusban megszülető döntéssel az adott idényben nem sokat tudnak kezdeni a vállalkozók. - A szezonban megszülető döntésre már nem lehet marketinget építeni - mutatott rá a társelnök. A Kisosz nem csupán az elhúzódó döntést kifogásolja. Alapjaiban nem értenek egyet azzal, hogy a Nemzeti Üdülési Alapítvány sorra utasítja vissza azoknak a vendéglátóhelyeknek a kérelmét, melyek nem szálláshelyek is egyben.
- Demokráciában szinte felfoghatatlan, hogy nem alanyi jogon jár minden étteremnek a lehetőség, hogy eldöntse, kíván-e üdülésicsekk-elfogadóhely lenni mondta Makkos Péter, a Kisosz fonyódi csoportvezetője. A vállalkozók szerint ez különösen a balatoni turisztikai területen hátrány, miközben arra figyelmeztetnek: a vendég számos más szolgáltatást fizethet üdülési csekkel, szinte csak a vendéglátósok maradtak ki a "félig-meddig megtörtént feloldásból". - Ennél nagyobb gazdaságfehérítési lehetőség nincs - fogalmazott Makkos Péter, miközben hangsúlyozta: az üdülési csekk útja a kiadástól a végfelhasználóig nyomon követhető.
- A vendégeim előtt hoznak kellemetlen helyzetbe. Ők rólam és a helyről alkotnak véleményt, amikor azt kell válaszolnom: nem tudom elfogadni a csekket - mondta Fekete Zoltán rádpusztai vállalkozó. Kertész Rezső, Kisosz-társelnök szerint az utóbbi évek tapasztalata az, hogy még a törzsvásárolói kör is elpártol azoktól, akik nem fogadhatnak el üdülési csekket. Más éttermet keresnek, ahol elfogadják a bónt. (sonline.hu / Turizmus Online)
Üdülési pech: víz alá nyomták a vendéglátósokat
Süket fülekre talált a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál a vendéglátósok kérése, ezt sérelmezi a Kereskedők és Vendéglátó Vállalkozók Országos Szövetsége (Kisosz) Somogy megyei érdekképviselete.
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
Második alkalommal hirdette meg a szálloda egész napos, ingyenes programját május 11-én, szombaton.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Új szállodai brand érkezik Budapestre
Ez lesz a nemzetközi márka első magyarországi tagja.
Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész
Az MSZÉSZ május 14-én, a Grand Hotel Esztergomban tartott szakmai találkozójának három érdekes előadásáról számolunk be.
Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton
Buda legújabb skybarja a Radisson BudaPart tetején várja vendégeit.
Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások
Helyszíni beszámoló a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tavaszi közgyűléséről.
így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája
Hazánk vezető márkái közül többen is kiemelkednek ezen a téren, amikor pedig a különböző szektorból érkező magyar márkák összefognak, akkor születnek az igazán jó megoldások.
Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton
Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50
Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén
Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.