Rendőrségi feljelentésekkel, vizsgálatokkal és adóhivatali ellenőrzésekkel megtűzdelve araszol a megvalósítás felé az egerszalóki termálhotel. A négycsillagos hotel évek óta húzódó kivitelezésének legfrissebb fejleménye az adóhivatal egy vizsgálata, amelyből kiderült, hogy - bár a cégbíróság bejegyezte - valójában nem valósult meg egy 882 millió forintos tőkeemelés a hotelt építő Szalók Holding nevű cégben.
Az adóhatóság vizsgálata szerint a Strabag érdekeltségi körébe tartozó BRVZ Kft. ugyanis csak papíron fektetett tőkét a cégbe, valójában ez nem történt meg. A Strabagtól származó információ szerint cégük nem tőkét emelt, hanem a projekt indításához adott kölcsönt az akkori fő tulajdonos HH Global Capital Partners nevű cégnek, 2005-ben. Ezt a pénzt viszont a HH tudtuk nélkül tőkeemelésre, nem pedig az építkezés finanszírozására fordította. Tették ezt annak ellenére, hogy szerződés rögzítette a feltételeket. (Értesüléseink szerint ez ügyben is indult rendőrségi vizsgálat - de ennek még nem értek a végére.)
Az osztrák érdekeltségű építőipari cég egyébként 3 milliárd forintért elvégezte az egerszalóki fürdő megépítését, de a hotelberuházásra már egy olcsóbb ajánlatot adó céget választottak. Az adóhivatal vizsgálata arra is fényt derített, hogy az Egri Építő Kft. ugyan felvett 100 millió forintot a fővállalkozó kiválasztására, de érdemi munkát ezért a sikerdíjért nem végzett. (napi.hu)
Újabb botrányok Egerszalókon?
A tulajdonosi viták mellett immár egy 882 milliós, az APEH által feltárt fiktív tőkeemelés és egy munka nélkül felvett 100 milliós sikerdíj is gazdagítja az új, egerszalóki termálhotel történetét – adta hírül a Napi.hu.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája
A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén
2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás
Új név, új arculat, új lehetőségek.

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók
A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.