A vizsgálat eredményeit a tervezőiroda munkatársa, Ole Scheeren hozta nyilvánosságra. Scheeren megerősítette, hogy az épület fémszerkezete biztonságos és ép, így nincs szükség újjáépítésre, csak javításokra. Az építész egyszersmind cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a tömb két épülete egymás ellensúlyaként működne, így a szállodai szárny megsérülésével veszélybe került a mellette álló tévészékház. „A két épületszárny szerkezete közt nincs kapcsolat” – szögezte le Scheeren.
A 159 méter magas, 44 emeletes épület a pekingi olimpiai játékokra elkészült, 735 millió dollárba került CCTV-komplexum része, amelyet Peking egyik kortárs építészeti ikonjának szánták. A tűzvész, amely valószínűleg az épületben felhalmozódott építési törmelékből indulhatott ki egy, az ablakon besodródó szikra hatására, jelentős károkat okozott; az oltás közben egy tűzoltó életét vesztette. A kiégett torony hónapokig érintetlenül állt, a kínai televízió pedig nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.
A szerkezet és a károk felmérése csak nem sokkal ezelőtt kezdődtek meg; az újjáépítésnek, amelyet ugyancsak az OMA irányít majd, egyelőre nincsenek kitűzött határidői. A belső vizsgálatok azonban komoly eredményekkel jártak: nem sokkal a tűzeset után a CCTV igazgatóját, Zhao Huayongot elbocsátották, és több alkalmazottat őrizetbe vettek, köztük az építési igazgatót, Xu Weit is.
A tűzeset nem használt a dominanciája miatt egyébként sem közkedvelt kínai állami televízió népszerűségének. A tévészékház formája felmérések szerint a nézők felét pornográf képekre emlékezteti. A lángoló toronyról készült fotók gyorsan a Photoshophoz értő kínai netlovagok áldozatává váltak, a hatóságok egyértelmű nemtetszését kiváltva. (hg.hu)
Újjáépül a leégett pekingi luxusszálló tornya
A tartószerkezet épségben marad, így nem kell lebontani a pekingi tévészékház, a CCTV mellett álló toronyházat – derült ki az átfogó vizsgálatból. A holland OMA tervei alapján épült magasház idén február 9-én, az újévi tűzijátékok következtében gyulladt meg és égett ki, csupán néhány héttel a beköltöző luxusszálloda megnyitója előtt.

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája
A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén
2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.