Uniós támogatással újul meg az edelényi kastély

Több mint félszáz résztvevővel rendezett jó hangulatú lakossági fórumot a közelmúltban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben az önkormányzattal közösen a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG). A képviselő testületi ülést követően megtartott fórum lehetőséget adott arra, hogy a szakemberek és az edelényi kastély sorsát a szívükön viselő edelényi polgárok áttekintsék, hol is tartanak a kastély európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztési munkálatai.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának célja látogatgatóvá és nyitottá tenni az építészeti és történelmi emlékhelyeket – mondta el fórumon Varga Kálmán, az MNG igazgatója, hozzátéve, hogy a gondnokság kezelésében lévő műemlék épületekben éves szinten már ma is mintegy 150 kulturális rendezvényt tartanak, s e kastélyokat évről évre mintegy 800 ezren keresik fel. Az épített örökség megőrzése, fejlesztése, látogathatóvá tétele érdekében a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága több európai uniós támogatással megvalósuló beruházást is elindított, illetve elindít a közeli jövőben, összességében mintegy 7–8 milliárd forint értékben. Az edelényi kastély és környezete mellett EU-támogatással újul meg a fertődi Eszterházy-kastély, az oroszlány-majki kastély és a dégi kastélypark, az EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmus pedig a nádasdladányi kastély és a sümegi vár rekonstrukciójához nyújt több százmillió forintos támogatást.

Az edelényi beruházás elsődleges célja nem a műemlékvédelem – kezdte beszámolóját a projekt vezetője, Gergely Zsolt. Az MNG műszaki igazgatóhelyettese úgy véli: a fejlesztéssel megújuló kastély lehetőséget teremt arra, hogy az itt élők egyfajta kapaszkodót kapjanak a helyben maradáshoz. A szakember az elmúlt egy év eredményeit összegezve elmondta, hogy három hónapos kényszerszünetet követően, szeptemberben indulhattak újra a L'Huillier-Coburg kastély felújítási munkálatai. A megáradt Bódva patak ugyanis nem csak Edelény házait, de a kastélyszigetet is elöntötte 2010 nyarán, a munkagépek számára lehetetlenné téve a kastély megközelítését. A kastély ideiglenes megközelíthetőségének megteremtését követően a geotermikus fűtéshez szükséges fúrásokkal, a kastélyépület födémfeltöltéseivel, az elektromos gépészeti munkákkal, a kastély északi homlokzatának kőrestaurátori és kőműves munkáival, a homlokzati nyílászárók elhelyezésével, valamint a barokk kori kerítésfal alapjainak feltárásával és újrafalazásával folytatódhattak a kastély rekonstrukciós munkálatai – adott rövid helyzetképet a munkálatok állásáról Gergely Zsolt. A projekt vezetője egyúttal köszönetet mondott az edelényi kastélybarátok körének, ugyanis a tőlük kapott régi fényképek nagyban segítik a restaurátorok munkáját, többek között a kovácsoltvas kapu és erkélyek helyreállításában.

Gergely Zsolt elmondta, hogy míg 2010-ben elsősorban a szerkezet-megerősítéshez és az állagmegóváshoz kapcsolódó munkákat tudták elvégezni, addig jövőre zajlanak majd az igazán látványos munkaszakaszok, köztük az edelényi kastély homlokzatának festése és a belső terek burkolása is.

Gergely Zsolt bejelentette, hogy hamarosan visszakapja eredeti, a 18. század utolsó harmadában használt barack, tört fehér és szürke színeit a kastély homlokzata. Minderről a korabeli ábrázolások és a restaurátori munkálatok során feltárt festékrétegek alapján döntöttek a szakértők. Így összhangban azzal a törekvéssel, hogy a kastély a lehető legteljesebb mértékben tükrözze a virágkor, vagyis a 18. század utolsó harmadának álla-potát, a homlokzat barackszíne a tagozatokon tört fehérrel, az ablakok szemöldökdíszein pedig szürkével egészül majd ki.

Az európai uniós támogatással megvalósuló beruházás során nem csak az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélyépületét, de a csaknem öthektáros barokk kastélyparkot is felújítják, visszaállítva a kastély környezetének sziget jellegét. Megtörténik a kastély főépületének külső és belső felújítása, valamint a termeiben található, páratlan művészettörténeti értéket képviselő, rokokó freskók restaurálása is. A felújított termek alkalmasak lesznek állandó és időszakos kiállítások, valamint rangos tudományos és kulturális rendez-vények – konferenciák, koncertek – megrendezésére is. A fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve a felújított kastély fűtését földhő segítségével oldják meg.

Ne csak lássák unokáink, hanem éljenek is meg belőle – hívta fel a figyelmet a beruházás egy fontos szempontjára Gergely Zsolt, hangsúlyozva, hogy az Edelényi kastélysziget fontos kitörési pont lehet az Észak-magyarországi régió egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége számára, 2016-ra ugyanis éves szinten már 100 ezer látogatót várnak Edelényben, a megnyitást, vagyis 2012 tavaszát követően pedig a létesítmény a tervek szerint közvetlenül 20 környékbelinek ad majd munkát, és közvetve, a térség vállalkozóinak megrendelést adva is hozzájárul a térség foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez. Nem véletlen, hogy a város sok tekintetben megosztott lakosságát egyértelmű összefogás jellemzi a kastély fejlesztése kapcsán.

Annak érdekében, hogy a kastély fejlesztésének kedvező hatásaiból minél többen részesülhessenek, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának munkatársai aktív és szoros együttműködést alakítanak ki Edelényben és a környező településeken elsősorban a civil szervezetekkel. De legalább ennyire fontos az együttműködés és a párbeszéd erősítése a munkavállalókkal, a pályakezdőkkel, a vállalkozókkal, és a nyugdíjasokkal, az iskolákkal és az önkormányzatokkal is.


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.