Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése

(MTI) - Jelenleg az államigazgatási egyeztetésnél tart a turizmus törvény előkészítése, a szöveg tartalmazza a szolgáltatók minősítésére vonatkozó szabályokat is - jelentette be Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai és vendéglátóipari főosztályának vezetője, a Magyar Turizmus Minőségi Díj nyerteseit bejelentő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A minősítés jelenleg az éttermekre és a szállodákra határoz meg kritériumokat, de ezt ki kell szélesíteni az iparág egyéb területeire, így például a taxi társaságokra és az utazási irodákra is - erről Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója beszélt.
A minisztérium főosztályvezetője ismertette azt is, hogy az Európa Tanács munkacsoportot hozott létre az unión belüli egységes minősítés kidolgozására, hogy ezzel is vonzóbb legyen a közös térség az idegenforgalom számára. A két év múlva bevezetendő egységes minősítést csak azok nyerhetik majd el, akiknek van saját nemzeti minősítési rendszerük - tette hozzá Nemes Andrea.
A magyar minősítési rendszer 2006 óta él, eddig - a mintegy 800-ból - 121 szálloda, továbbá 26 étterem nyerte el a díjat - erről Trencsényi Mariann, a Magyar Turizmus Minőségi Díj projektigazgatója beszélt. Az iroda a Magyar Turizmus Zrt. keretében működik. Az évente meghirdetendő minősítés menete az, hogy a jelentkezők részletes kérdőívet töltenek ki, az iroda pedig inkognitóban ellenőrzi a jelölteket. A végső döntést szakértők, szakmai szervezetek, valamint a Magyar Turizmus Zrt. bevonásával hozza meg az iroda. A minőséget szimbolizáló Q-jel használata 3 évre szól, de közben legalább egyszer utóellenőrzést tart az iroda, és meg is vonhatja a logo használatát.
Idén 2 étteremnek és 17 szállodának hosszabbította meg a zsűri az egyszer már elnyert Q-jelet. További 6 szálloda és egy étterem pedig először kapta meg az elismerést. A minősített szállodák 60 százaléka tartozik valamely láncba, a többi önálló.
A minősítéseket az Utazás Kiállításon vehetik át a díjazottak. Az éttermek közül az egyetlen első alkalommal minősített a hegyeshalmi Paprika csárda, míg a balatonfenyvesi Hubertus-Hof étterem és a domonyvölgyi Lázár Lovaspark már másodszor nyerte el a Q-jelet. A szállodák közül első alkalommal került fel a listára a balatonfenyvesi Hubertus-Hof Szálloda, míg a hosszabbítók között szerepel a budapesti Hilton és a Hotel Helia, továbbá a siófoki Hotel Azúr és a hévízi Hotel Carbona is. (MTI)


Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.