Közlekedés
Letisztul, koncentrálódik az európai légi piac
A fapadosok mellett három nagy légitársasági csoport maradhat fenn Európában - állítják a Financial Times által megkérdezett szakértők.
Budapesti járatot is érint a francia sztrájk
A francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók 4 napos sztrájkja az Air France budapesti járatait is érinti, tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Budapestre jön az Aegean!
2012. március 9-étől új közvetlen járatot kínál a görög Aegean Airlines Budapest és Athén között, közölte a légitársaság.
A Budapesten átutazó légi utasok "elvesztek" a BA számára
"Elvesztek" a Budapesten átutazó légi utasok a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. számára, a Malév múlt évi 1,5 millió tranzitutasát már senki nem fogja pótolni - válaszolta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére hétfőn.
A cseh légitársaság eladó, ki veszi meg?
A két évvel ezelőtti sikertelen kísérletet követően ismét értékesítenék az állami tulajdonú cseh nemzeti légitársaságot. Vevőként szóba került az Air France, illetve a Korean Air.
Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt
Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért kedden állásbörzét is tartanak, a szakszervezet szerint is fontos, hogy minél hamarabb munkába állhassanak a pilóták, mert repülés nélkül gyorsan elveszíthetik engedélyeiket.
Az Air France járatainak húsz százalékát törölte hétfőn
Az Air France járatainak húsz százalékát volt kénytelen törölni az utolsó pillanatban hétfőn, a francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján.
Belgrád hazai befektetőket remél
Szerbiának eltökélt szándéka, hogy megmentse a nemzeti légitársaságot, a Jat Airwayst, amelynek átszervezése az elkövetkező négy hónap alatt, azaz a jelenlegi kormány megbízatásának lejártáig be kell, hogy fejeződjön.
A Hochtief a kormány fehér könyvére hívja fel a figyelmet a leállás ügyében
A Budapest Airport Zrt. fő tulajdonosa, a német Hochtief konszern a Malév leállása következtében az állammal szemben felmerülő esetleges követelésekkel kapcsolatban az MTI megkeresésére hétfőn közölte: nem kíván nyilatkozni szerződésekkel összefüggő kérdésekről, ugyanakkor emlékeztetett a kormánynak a Malévról készített úgynevezett fehér könyvére, amely szerint százmilliárdos nagyságrendű kifizetési kötelezettség terhelheti az államot, ha a légitársaság beszünteti a működést.
Elment a Malév, csak nehogy a fapadon végezzük!
Sokszor vagyok bajban, ha külföldieknek magyar vállalatokat kell említenem. És most nem a tulajdonosi szerkezet szempontjából „vérmagyar” cégekre gondolok, hanem amelyek valamilyen formában az ország arcai, termelnek és nem csak, mondjuk, kész árukat adnak-vesznek üzletláncukban. Nem tudok már nagyon mit említeni (Ikarus, MGM, MOM, cukorgyárak stb). Február 3-a óta még annyira sem, amióta nincs „Malévünk”.
Az ukrán AeroSvit kész a Malév-utasok átvételére
A budapesti járatokat is üzemeltető AeroSvit ukrán légitársaság készen áll arra, hogy saját gépeivel szállítsa azokat az utasokat, akik korábban nála vásároltak jegyet a csődbe ment Malév járataira – írta hétfői számában a Kommerszant-Ukraina című ukrán üzleti napilap.
Meg kell találni azt a piaci rést, amelyre magyar légitársaság alapítható
A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ATV Start című reggeli műsorában hétfőn.
Peking megtiltotta a széndioxid-adó megfizetését
A kínai kormány megtiltotta az ország légitársaságainak, hogy az Európai Unió által előírtaknak megfelelően díjat fizessenek üvegházgáz-kibocsátásuk után - jelentette a kínai média hétfőn.
MUISZ: a Malév csődje vis maior
Lapunkhoz eljuttatott közleményében pontosította a Malév csőddel kapcsolatban pénteken megjelent állásfoglalását a MUISZ, több iroda kérésére.
A BKV-nál is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája
A parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a közelmúltban a Malév esetében.
Légi közlekedési sztrájk van Franciaországban
Nyugalom honolt hétfő délelőtt a párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren, s az első járatok időben elindultak a terminálokról a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján. Az előrejelzések szerint azonban a későbbi óráktól elképzelhetők járattörlések is.
Több Germanwings járat jár Stuttgartba
A Malév leállását követően a Germanwings bejelentette, hogy tovább növeli járatai számát a Stuttgart-Budapest útvonalon.
Válasszon egyívású útitársat!
A KLM beindította a Meet&Seat szolgáltatását, mellyel a légitársaság beépíti a közösségi hálózatot is a hagyományos repülési eljárásába.
A Pest Megyei Fogyasztóvédelem segít
A Malév csődje miatt kialakult fogyasztóvédelmi helyzet megoldásához - a még feltételezhető panaszosok nagy száma miatt - felajánlja segítségét a Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület.
Akiknek máris hiányoznak a Malév átszállási lehetőségei
Mint a legtöbb légitársaság, ma a Moldavian Airlines (2M) és társvállalata, a temesvári Carpatair (V3) is bejelentette, hogy a Malévvel fennálló interline (kölcsönös okmányelfogadási) és code share (közös járat) szerződéseit felmondta, a továbbiakban nem fogadja el a Malév jegyeit járataira - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság képviselője.
Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás
A Malév február 3-i leállását követő 48 órában a repülőtéren fokozatosan visszatért az élet a megszokott kerékvágásba - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport.
Belgrádba repül a dubai fapados
Két hónapja indult Dubai fapados légitársasága, a flydubai első belgrádi járata, a napokban magyarországi reklámoffenzivába kezdtek.
Csodavárás és ellenséges aknamunka
Az MSZP és a Demokratikus Koalíció a FIDESZ-t, a FIDESZ a Gyurcsány- és Bajnai-kormányt, az LMP a FIDESZ-t és az MSZP-t, míg a Jobbik az Európai Uniót hibáztatja a kialakult helyzetért.
A Malév utolsó napja képekben, 2012. február 3. péntek
A Magyar Légiközlekedési Vállalat utolsó néhány pillanata. Köszönjük a képeket Hardy Mihálynak, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának.
Malév: Áll egy ifjú légitársaság a zöld mezőn?
A múlt örökségét hátrahagyva, zöldmezős beruházásként lehetne egy új, nemzeti légitársaságot grundolni az NFM szerint - derült ki a fejlesztési tárca pénteki sajtótájékoztatóján.
Derült égből Ryanair
Pénteken, a déli harangszót követően nem sokkal a Ryanair egy gépe jelent meg a magyar légtérben, leszállt. Sokan csodálkoztak: elvileg csak márciustól indul újra a Ryanair forgalma Budapestről, mit keres itt egy gépük? A magyarázatot egy váratlanul beharangozott sajtótájékoztató adta, melyen bejelentették, hogy a fapados két héten belül megnyitja budapesti bázisát, 31 új járatot indít, 2 milliós utasforgalmat és 2000 munkahelyet ígér.
Új desztinációk a Best Reisen kínálatában
Azonos utasszám mellett a 2010-esnél kisebb árbevételt realizált a Best Reisen tavaly, az idén nyáron új úti célokkal bővítik a kínálatot.
Malév: egy 66 éves történet vége
Szovjetek, olaszok, oroszok, mi magyarok, meg persze az Unió. A Malév 66 éves történetének rövid összefoglalója.
Reptérfejlesztés Brassóban
Az idén elkezdődik a Brassó melletti repülőtér építése, ami a székelyföldi turizmusnak is lendületet adhat.
Az airberlin már hétfőtől visszatér
Az airberlin német légitársaság Berlin és Budapest között naponta közlekedő járatot vesz fel menetrendjébe jövő hétfőtől, ezzel pótolva a Malévval közösen üzemeltett járatok kiesését - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Berlinbe, Hamburgba és Brüsszelbe is indít új járatokat a Lufthansa Csoport Budapestről
Lufthansa Csoport bővíti járatai kapacitását Frankfurt, München, Bécs és Zürich célállomásokra, valamint Berlinbe, Hamburgba és Brüsszelbe indított új járatokkal segít a Malév bajba jutott utasain - közölte a Turizmus Online-nal a Lufthansa.
Készült a Malév bedőlésére a Budapest Airport fő tulajdonosa
Nem érte váratlanul a Malév leállása a Budapest Airport Zrt. (BA) fő tulajdonosát, a Hochtief német társaságot, amely készült is ennek bekövetkeztére - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
Nem kíván a Malév helyére lépni a Wizz Air
„Nem mi leszünk az egyetlenek, akik erre a piaci helyzetre reagálunk” - mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója pénteken a Le Meridien-ben megtartott sajtótájékoztatóján, amelyen a társaság közeljövőben várható lépéseiről beszélt, különös tekintettel a MALÉV mai bejelentése kapcsán kialakult helyzetre.
Növekvő forgalomra számít a MÁV a Malév kiesése miatt
A MÁV-START Zrt. megnövekvő utasforgalomra készül a nemzetközi vonalakon - közölte a vasúttársaság a Turizmus Online-nal.
Utazási irodák szövetsége a Malév leállásáról
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők (MUISZ) állásfoglalása a Malév leállásával kapcsolatban.
Turizmus szempontjából nem dráma a Malév leállása
Fontos küldőpiacainkról heteken belül megoldódik a Magyarországra jutás – nyilatkozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Turizmus Online-nak.
Akár egy hét alatt lehetne új légitársaság a Malév helyén -
véli egy neve elhallgatását kérő légügyi szakértő.
Orbán Viktor: még újraindulhat a Malév
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása - közölte a kormányzati portál az MTI-re hivatkozva.
A Wizz Air a bajba jutott Malév utasok segítségére siet
Egy kis kedvezménnyel, ha átfoglalnak a következő járatokra:
Malév: már nem ad szárnyakat vágyainak
Az Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.
Az utasbiztosítás nem vonatkozik a légitársaságok csődjére
A légitársaságok csődjére nem vonatkozik automatikusan az utasbiztosítás, ehhez egy külön biztosítást is kell kötnie az utasoknak, de nyilvánvaló csőd esetén erre már nincs lehetőség - mondta Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke az MTI-nek szerdán.
A Hainan már lemondott a Malévről
A Hainan légitársaság a rossz piaci körülmények miatt felhagyott a Malév megvásárlásának szándékával -olvasható a Beijing Business Today kínai nyelvű napilap csütörtöki számában.
A moratórium a helyzet rendezéséig vagy a felszámolásig tart
A Malévre elrendelt moratórium, illetve a céghez kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelő megbízatása a légitársaság pénzügyi helyzetének rendezéséig, vagy a legrosszabb esetben a felszámolás megindításáig tart - közölte az állami Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ernst and Young: szükség van nemzeti légitársaságra
Az Ernst and Young felmérése szerint az állampolgárok többsége úgy ítéli meg, hogy az államnak szüksége van stratégiai cégekre, így nemzeti légitársaságra is - mondta Bindics Judit, az Ernst and Young államigazgatási üzletág igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A MUISZ sürgős felhívása utazásszervezők felé
Mindenki aggodalommal hallja a híreket a Malév körül kialakult nehéz helyzetről. A légitársaság csődje természetesen nagy mértékben érinti a jegyeladással foglalkozó utazási irodákat, de azokat a túraszervezőket is, akik az utazási csomagok összeállításához Malév járatokat foglaltak le és fizettek ki előre, írja lapunkhoz eljuttatott levelében a MUISZ elnöke.
Egyre többen használják a wifit a vonatokon
Folyamatosan növekvő igény mutatkozik a vonatokon az ingyenes, vezeték nélküli internetelérésre – ezt mutatják a tapasztalatok és a közvélemény-kutatások. Az adatforgalom dinamikusan, havonta 30-40 százalékkal nőtt. További bővítésként – az utasigényeknek megfelelve – a MÁV-START Zrt. az InterCity hálózatán közlekedő járművein tervezi az ingyenes wifiszolgálaltás biztosítását és ehhez kapcsolódódva konnektorok kiépítését, tájékoztatta lapunkat a vasúttársaság.
Rendkívüli vagyonfelügyelőt kapott a Malév
Rendkívüli moratóriumot rendelt el és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malév Zrt. mellé a Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Csődöt jelentett az egyik legnagyobb orosz utazási iroda
A külföldön rekedt utasokat nem engedik ki a szállodákból, amíg nem fizetnek, írja a posztinfo.hu.