Késik az észak-erdélyi autópálya

Tovább késnek az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai: a román kormány egy - a Mediafax hírügynökség által idézett - dokumentuma szerint 2012-ben még az a 18 kilométeres szakasz sem készül el a autópályából, amely a tervekben szerepelt.

Az idézett dokumentum szerint a Brassó-Bors autópálya építésére 2012-re előirányozott költségvetési tétel elégtelennek bizonyult a tervezési és kivitelezési szerződésben foglalt munkálatokra. Ezért a pályaépítő amerikai Bechtel társaság májustól lassította az építés ütemét. Ennek következtében a Bors-Berettyószéplak szakaszon annak a 18 kilométeres pályarésznek az átadása sem történhet meg, amelynek 2012-ben kellett volna megépülnie.

A pontosan meg nem nevezett dokumentum szerint a román kormány 2012-ben 347,6 millió lejt (21,1 milliárd forintot) fordított az észak-erdélyi pálya építésére, ez az összeg szeptemberig elfogyott, és az állam 187,2 millió lej (11,4 milliárd forint) adósságot is felhalmozott az építővel szemben. A dokumentum szerint a kormány a későbbi pályaépítésre szánt költségvetési tételek függvényében szándékszik egy újabb ütemtervben megegyezni a pályaépítő Bechtel társasággal.

A magyar-román államhatártól Brassóig tervezett, Nagyváradot, Zilahot, Kolozsvárt és Marosvásárhelyt is érintő, többnyire magyarok által lakott területeken áthaladó autópálya tervét 2003-ban hagyta jóvá a kormány. Az építési munkálatok 2004-ben indultak, ám az azóta eltelt nyolc év alatt a 415 kilométeres autópályából mindössze a Kolozsvár melletti Gyalut Aranyosgyéressel összekötő 52 kilométeres szakaszt sikerült átadni a forgalomnak. A Mediafax közlése szerint az - eredetileg 2,2 milliárd euróra (614 milliárd forintra) becsült - építési költségnek több mint felét kifizették már az útépítő társaságnak.

A román kormány 2011 augusztusában újratárgyalta a Bechtellel kötött szerződést. A felek megegyeztek abban, hogy az amerikai útépítő társaság már csak a megkezdett szakaszokon fejezi be a munkálatokat. Gyalu és Aranyosgyéres között elvégzi a még hátralevő talajrendezési munkálatokat, és megépíti a borsi határátkelő és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres pályaszakaszt. Az utóbbi szakaszt az újratárgyalt szerződés szerint 2012 novemberében kellett volna átadni, de a jobboldali Boc-kormány a 2012-es költségvetésbe már csak 18 kilométer megépítésére elégséges összeget foglalt bele.

A májusban hivatalába lépett Ponta-kormány vállalta az építkezés folytatását.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.