Javult a Lufthansa kihasználtsága

A Lufthansa csoport utasainak száma 1,6%-kal emelkedett az előző évhez képest, ugyanakkor a repült kilométerek száma ennél kisebb mértékben változott, vagyis összességében növekedett a repülőgépek kihasználtsága, derül ki az Erste friss elemzéséből. 

Szeptemberben 81,6%-os, míg az első 9 hónapban 79,3%-os volt a repülőgépek kihasználtsága. A teherfuvarozás terén azonban csökkenés volt tapasztalható és összességében itt lényegesen rosszabb a kihasználtság is (mindössze 66,0%). A leányvállalati bontásban látható, hogy az utas számot a Swiss volt képes a legnagyobb mértékben növelni. Ráadásul ez a leányvállalat rendelkezik a legmagasabb kihasználtsággal is (86,1%).

A Lufthansa belga leányvállalata, a Brussels Airlines a költségek csökkentése érdekében szorgalmazni fogja a részmunkaidős szerződéseket, és a pilóták óraszámát is 15%-al csökkenti. Így elbocsátások nélkül 25 millió eurót spórolhatnak meg. Belgium legnagyobb légitársasága tavaly 80 millió eurós veszteséget ért el, emiatt csak a jövedelmező európai járatokat tartják meg és további szolgáltatásokat indítanak Észak-Amerikába és Afrikába. A tervezett hosszú távú utak miatt további pilótákra lesz szükségük, annak ellenére, hogy most a szükségesnél 60-nal többet foglalkoztatnak.

A Brussels Airlines-nak megszorításokat kell végrehajtania ahhoz, hogy támogatást kaphasson. Ezért a Lufthansa akár 100 millió euróval is támogathatja a leányvállalatát, melyben 45%-os részesedése van. A finanszírozás részleteiről még nem tárgyaltak.

A Lufthansa Technik és a GE Aviation hosszú távú együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás a repülőgépek szervizeléséhez és alkatrész ellátásához kötődik.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.