Közlekedés
Öt év múlva bővülhet kétszer két sávosra az M70 autóút
Azonnali forgalombiztonsági beavatkozások elvégzését és a kétszer két sávos bővítéshez szükséges tervezési feladatok elindítását rendelte el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az M70 autóúton - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
Megugrott a China Southern Airlines nyeresége
A China Southern Airlines jelentése szerint az idei első félévben nettó nyeresége 531,6 millió dollárra nőtt, ami 32,71 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Törölték a New York-Budapest légi járatokat is
Törölték a New York-Budapest légi járatokat is az Egyesült Államokon átsöprő hurrikán miatt, így sem az American Airlines, sem a Delta légitársaság járata nem érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vasárnap - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolat igazgatója az MTI-nek.
Újra lehet az interneten vonatjegyet vásárolni
Vasárnap délutánra helyreállították a szakemberek a MÁV-START Zrt. internetes jegyértékesítési rendszerét, újra zavartalan az online jegyvásárlás és a menetjegyek kinyomtatása az automatáknál, az ország egész területén.
Kőbánya-Kispest - mikor lészen kész az állomás?
A BKK és a BKV számára az utas- és forgalombiztonság az elsődleges követelmény, amelynek a Köki Terminál bevásárlóközpont beruházója által végzett kivitelezési munkák - az ellenkező tartalmú sajtónyilatkozatokkal szemben - még mindig nem felelnek meg, hiszen alapvető hiányosságok tapasztalhatók. A beruházás átvételéig továbbra is az ideiglenes forgalmi rend marad érvényben, a metró és a buszok többsége a Határ útig jár - közölte honlapján a főváros.
Felszámolják a sármelléki repülőtér bérlőjének anyacégét
Felszámolási eljárás indult a sármelléki FlyBalaton repülőteret bérlő társaság anyacége ellen, de a felszámoló közlése szerint a repülőtér működését ez nem érinti.
Vonattal féláron a Savaria Történelmi Karneválra!
A MÁV-START Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Szombathely állomásra az augusztus 26-tól 28-ig megrendezésre kerülő „Savaria Történelmi Karneválra” utazóknak.
Átmenetileg nem lehet vonatjegyet venni a neten
Az MÁV-START internetes jegyértékesítési rendszere technikai okok jelenleg nem elérhető, a jegykiadó automaták az ország egész területén nem üzemelnek.
A WizzAir is elfogad Maestro-t a weben
A Wizz Air is beszállt a Maestro® kártyák internetes elfogadásába.

MÁV-Start: lezárult a rajzpályázat
Lezárult a MÁV-Start Tisztán robogjunk - együtt a tisztább vasúti környezetért kampánya keretében meghirdetett rajzpályázata, a zsűri több mint 250 gyermek rajzai közül nevezte meg a díjazottakat.
Vasúti életképek
Még nem késő jelentkezni a MÁV-Start aktuális fotópályázatára.
„Könnyű azt mondani: nyissunk egy lounge-ot!”
- mondta René Droese a Budapest Airport ingatlan-gazdálkodási igazgatója a Celebi Platinum Lounge megnyitása alkalmából.
Munkatársunktól
Hosszabbít a MÁV
Meghosszabbítja a MÁV-START Zrt. a rendkívül meleg időjárásra való tekintettel augusztus 26-ig, péntekig a hőség kapcsán hozott intézkedéseinek érvénytartamát.
USA: új játékszabályok a légitársaságoknak
Új, a légi utasok érdekeit a korábbinál jobban védő szabályozás lépett életbe az USA-ban kedden.
18,5 milliárd forintos tőkeemelés a Malévnál
A keddi rendkívüli közgyűlésen döntöttek a Malév második ütem keretében történő 18,5 milliárd forintos ázsiós tőkeemeléséről - közölte a fő tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kedden az MTI-vel.
Hologram munkatárs az Orlyn
Párizs Orly repülőterén egyelőre tesztelik a használatát a virtuális kollégának, aki a beszálláskor arra kéri az utasokat, hogy fáradjanak a kapuhoz.
Nagyobb árcsökkenés a horvát benzinkutakon
Csökkent az üzemanyagok ára kedden Horvátországban, a londoni jegyzési árak és a dollárárfolyam csökkenésének köszönhetően.
Hamarosan változik a MÁV menetrend
Augusztus 29-én megváltozik a MÁV menetrendje, véget ér a nyári időszak, így a személyszállító vonatok közlekedésében a megszokott rend lép életbe.
Óriásmegrendelésre készül a Delta?
Híradások szerint a héten jelenti be a Delta Air Lines (DL), hogy idősödő keskenytörzsű gépparkját Boeing 737-900s és 737-9s gépekre cseréli.
T4 és YV
Augusztusban két új partnerrel, a TRIP Linhas Aereasszal és a Mesa Airlinesszal bővült a Hahn Air palettája.
Drágul a pálya a cseheknél
Drágább lesz januártól a sztrádahasználat Csehországban. Az éves matrica ára 1500 koronára emelkedik, ami 300 koronával több a jelenlegi árnál - írja a Tyden című cseh társadalompolitikai hetilap hétfői kiadásában.
Új cég üzemeltetheti a debreceni repülőteret
A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miközben az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad - jelentette be Papp László, vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester hétfőn a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Kötvényt bocsáthat ki a MÁV Zrt.
A kormány jóváhagyta, hogy a MÁV Zrt. az állam által indokoltnak elismert és az állam által meg nem térített költségei finanszírozására 2011-ben 35 milliárd forint összegű, legfeljebb 3 éves futamidejű zártkörű kötvényt bocsásson ki állami készfizető kezességvállalás mellett - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
Elengedik az InterCity vonatokon a komfortdíjat
A MÁV a rendkívül meleg időjárásra való tekintettel hétfő délután és kedden a legmelegebb órákban díjmentesen szolgáltatja ki a pótjegyeket az InterCity vonatokra.
Rendezik a Malév tőkéjét
A kormány 8,5 milliárd forintot csoportosít át a Malév tőkerendezésére az idei költségvetésben a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére.
Új logóval erősíti a márkát a Swiss légitársaság
Októbertől új logót vezet be a Swiss.
Nálunk is toboroz a Qatar Airways
Nyílt napot hirdet az ötcsillagos légitársaság Budapesten, értesült a TurimusOnline.
Még egy nap Stockholmban,
A Wizz Air egyik repülőgépének műszaki hibája miatt egy nap csúszással, csütörtök helyett csak pénteken tudott Magyarországra utazni a légitársaság csaknem 150 utasa, köztük több magyar, akik Stockholmból tartottak Budapestre - mondta Varró Balázs, a légitársaság kommunikációs vezetője.
Autópályák: újratárgyalás következik
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiválasztotta a jogi tanácsadót közbeszerzési pályázaton a köz- és magánszféra (public-private partnership - PPP) részvételével épült autópálya projektek felülvizsgálatához, a szerződések újratárgyalásához.
A380-assal repülne az Aeroflot
Az orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot érdeklődik az Airbus A380-as iránt - írja az AIRPortal.hu planespotter oldal RIA Novosti hírügynökségre hivatkozva.
Mentő segway; az milyen?
Bécsben megtudja, ahol a Vöröskereszt mentőorvosai mostantól segway-jel is tolják, vagy mi. De kérjük, ne azért tudja meg, mert betört fejjel a Ring közepén fekszik.
Magyar-szlovák Duna-busz: két vonalon
Két vízi útvonalon indulhatna el a magyarországi Szigetköz felső része, illetve a szlovákiai Csallóköz és Pozsony összeköttetését javító, de Ausztriával is kapcsolatot teremtő Duna-busz-projekt - hangzott el a rendszer megvalósíthatósági tanulmányának csütörtöki bemutatóján, Rajkán.
Tűzijáték mentesítő vonatok
Közlekednek majd a budapesti és a debreceni tűzijátékokról visszautazókkal - közölte a Turizmus Online-nal a MÁV.
Bringa a BKV-n, gyaloghíd, BUBI
és még egyéb elképzelések, melyek nem csupán a kerékpáros hivatásforgalmat erősítik Budapesten, hanem a turizmust is.
Munkatársunktól
MÁV: Kandó Kálmánra emlékeztek
A MÁV Csoport látványos ünnepséggel emlékezett meg a Kandó mozdony első hivatalos útjáról, tisztelegve a zseniális mérnök emléke előtt.
Sztrájkol a legnagyobb lengyel vasúttársaság
Kedd éjféltől 24 órás általános sztrájkot tartanak a legnagyobb lengyel vasúttársaság, a Przewozy Regionalne (PR - Regionális Vasutak) munkavállalói, súlyos gondokat okozva annak a több mint 300 ezer utasnak, akik közül sokan a társaság szerelvényein járnak naponta munkába.
Jól kifőzték!
Az ázsiai konyha fortélyait leshette el néhány szerencsés utazási irodás kolléga kedd este a Cathay Pacific jóvoltából.
Budapest: hálózatba szervezett bringautak
Vége a semmiből a semmibe vezető kerékpárutak korának Budapesten. Ezt is megértük; végre valaki hivatalos, városvezetési szintről mondta ezt ki.
Munkatársunktól
Együttműködik az Airberlin és az S7
Az Airberlin és az orosz S7 légitársaság napokban kötött megállapodásának köszönhetően immár 47 közösen üzemeltett járat áll az utasok rendelkezésére.
Az easyJeté a legfinomabb fehérbor
Az easyJet nyerte el a legfinomabb fehérbor elismerést, amelyet a nemzetközi utasok és a borszakértők szavaztak meg egy vakteszt során.
Változik a buszok parkolási rendje a reptéren
2011. augusztus 15-től ideiglenesen változik a 2-es Terminál érkezési szintjén a buszok parkolási rendje, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a MUISZ.
Története legjobb hónapját zárta az AirBaltic
Erős hónapot zárt az AirBaltic, lett légitársaság, amely 2011 júliusában Rigából, Vilniusból és Tallinból összesen 377 914 utast szállított. Ez a tavalyi azonos időszakhoz képest 3 százalékos növekedést jelent.
Kerékpáros nyomot festenek fel az útra
Hamarosan megoldódik a biciklis közlekedés Budapesten, a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésében: a forgalmas csomópontban úgynevezett kerékpáros nyomot festenek fel az útra, és új, a kerékpárforgalmat irányító jelzőlámpákat is kihelyeznek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
Felfüggesztik a KÖZOP kerékpárút-hálózat fejlesztési pályázatot
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) augusztus 17-én felfüggeszti a Közlekedési Operatív Programban (KÖZOP) a kerékpárút-hálózat fejlesztésére kiírt pályázatot.
Malév: már a bónuszpontok is költhetők online
Újabb online fejlesztés készült el a Malévnél: ezentúl törzsutas bónuszpontokért is lehet jegyet vásárolni a légitársaság honlapján
A pécsi közlekedési társaság megfizet
Jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt egymilliárd forintot kell visszafizetnie a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek, a társaságnak több száz millió forintos likviditási hiányt is le kell küzdenie - közölte a baranyai megyeszékhely polgármesteri kabinetirodája csütörtökön az MTI-vel.
Hévíz átvállalja a reptér tartozását
Hévíz önkormányzata rendkívüli ülésen döntött arról, hogy átvállalja a sármelléki FlyBalaton repülőtér állami szervek felé fennálló tartozásának rendezését, de a fürdőváros hosszabb távon is részt vállalna a repülőtér üzemeltetésében - tájékoztatta a testületi ülést követően csütörtökön az MTI-t a város polgármestere.
Ismét felfüggesztették a Malév közgyűlését
A Malév szerdai közgyűlése nem tárgyalt a társaság tőkerendezéséről, mert a közgyűlés összehívásáig - a rendelkezésre álló rövid idő miatt - még nem született meg a fedezet biztosításához szükséges valamennyi döntés - közölte az MTI kérdésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV).