Szeptembertől leáll a Bmibaby

Szeptembertől nem repül tovább a Bmibaby légitársaság, amelynek néhány járata már a jövő hónapban leáll, jelentette be a társaság új tulajdonosa, az IAG csütörtök délután.

A lépés több mint 500 dolgozót érint, írja a TravelMole. Az IAG továbbra is eladásra kínálja a East Midlands-i bázisú diszkont légitársaságot, azonban nem számít rá, hogy egyhamar vevőt talál az évi 25 millió font veszteséget termelő vállalatra. A British Airwayst is működtető IAG a Lufthansától akvirálta a Bmibabyt a bmi-vel együtt, azonban míg utóbbit integrálták a British Airways üzemelésébe, addig a fapados társaságot nem kívánják üzemeltetni.

A bmi ügyvezető igazgatója, Peter Simson szerint a Bmibaby az elmúlt négy évben több mint 100 millió font veszteséget hozott. Hogy mihamarabb megállítsák a veszteségeket, júniustól megkezdik a járatok redukálását. Azoktól az utasoktól, akiket érintenek a járattörlések, elnézést kér a társaság, nekik a teljes vételárat visszafizetik, és mindent megtesznek más légitársaságokkal közösen, hogy a változások hatásait mérsékeljék.

Június 11-én leáll az összes belfasti járat, East Midlandsből Amszterdamba, Párizsba, Genfbe, Nizzába, Edinburgh-be, Glasgow-ba és Newquay-ba, valamint a Birminghamből Knockba és Amszterdamba közlekedő járat.

Az East Midlandsből és Birminghamből induló további nyári járataira még árul jegyeket a légitársaság, azonban szeptember 20-a után már ezek sem repülnek majd.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.