Közlekedés
Spanyol tulajdon a Hochtiefben
Spanyolország legnagyobb építőipari társasága, az ACS, a rivális német Hochtief cég részvényeinek 25,08 százalékát szerezte meg 1,26 milliárd euróért.
Lufthansa: papírjegy nélkül Németországban
A Lufthansa belföldi járatain utazók részére április 1-jétől csak elektronikus jegyet állítanak ki.
Nehézségek, tervek, remények
Ismét eltelt egy a hazai turizmus szempontjából is mozgalmasnak tekinthető év. A turizmusirányítás átalakítása és a kormányzati megszorító csomag intézkedéseinek bevezetése már tavaly elkezdődött, az idén pedig folytatódik. Megkérdeztük a szakmai szövetségek vezetőit, miként tekintenek az előttünk álló, meglehetősen nehéznek ígérkező esztendőre.
Online tesztelés IV.
Folytatva sorozatunkat, az előző hónaphoz hasonlóan, most is online kutatást végeztünk. A szituáció, amit teszteltek kollégáink: városnézés, külföldi vendégek számára. Kíváncsiak voltunk, hogy mennyire kreatív a program, egyáltalán van-e, milyen az ár/érték arány, ügyfélbarát-e az oldal, könnyű-e őket elérni, menynyire kedvesek, mennyire használhatók az információk, illetve az árakról korrekt tájékoztatást adnak-e. A honlapon az alábbi dolgokat kellett megfigyelni: mennyire lehet könnyen eligazodni, elegendők és hasznosak-e a feltüntetett információk, mennyire feltűnő, kedvcsináló az oldal. A telefonos tesztnél munkatársainknak figyelniük kellett arra, hányadik csörgésre veszik fel a telefont, invitálják-e az iroda személyes felkeresésére, vagy épp lebeszélik-e róla. Tesztelőink valós, potenciális ügyfélként viselkedtek, majd a fogyasztó szemszögéből megélt tapasztalataikat rögzítették a tesztelés alapján. Eredmények értékelése: nem az egyes irodák általános tevékenységét jellemzik, hanem az adott tesztelés tapasztalatait írják le. A felmérést segítő kérdések (melyekre igen/nem válaszok lehetségesek) súlyozva vannak, így a százalékos eredményt (teljesítményt) ez alapján kapjuk meg. A pontozás (általános értékelés) eredményét, a szubjektív értékelés adja meg, mely két részből áll: (1) Általános értékelés, majd ugyanezen szempontok (2) Fontosságát kell értékelni 1-5-ig terjedő skálán.
Tavaly újra nőtt itthon a repülőjegyforgalom
Két évig tartó mélyrepülés után, 2006-ban újra nőtt a magyarországi IATA repülőjegy-értékesítés.
Moszkva kitiltással fenyeget
Oroszország azzal fenyeget, hogy nem engedi be a légterébe azokat az uniós légitársaságokat, amelyek megszegik a biztonsági előírásokat (túl alacsony repülés, tiltott zónákon való áthaladás) – derül ki az orosz légiirányítás vezetőjének az illetékes uniós hatósághoz írott leveléből.
Ismét Balaton Nap Stuttgartban
A tavalyi év sikerére való tekintettel az MT Zrt., a stuttgarti repülőtér és a Malév ebben az évben is megrendezte a lassan hagyománnyá váló Balaton Napot a stuttgarti repülőtéren.
Brüsszeli áldás Ferihegy értékesítésére
Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a német Hochtief vezette konzorcium irányítást szerezzen a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport felett.
SkyEurope: leszállás nélküli világcsúcsot állított fel
A SkyEurope Airlines új Boeing 737-700 NG gépe megdöntötte a kereskedelmi repülés leszállás nélküli világcsúcsát.
Repül a szuperjumbó
Megtette első tengerentúli útját a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as.
Heti járat a Balaton és Zürich között
A Helvetic Airways március 27-étől ismét heti rendszerességgel repül a Balatonhoz.
7,6 milliárd útfelújításra
Május közepén kezdődnek meg az Állami Autópálya Kezelő Zrt. autópálya-felújítási programjának 2007-re tervezett munkálatai.
Februári eredmények Ferihegyen
Februárban 473 852 utast szolgált ki a Budapest Airport (BA), 1,8%-kal többet, mint tavaly ilyenkor.
Megkezdte működését az easyJet új madridi bázisa
Februárban megkezdte működését a légitársaság 17. bázisa a madridi Barajas repülőtéren.
Delta Air Lines: két új járat a Bahamákra
A Delta Air Lines június 16-ától két újabb, nonstop járatot indít a Bahamákra, legnagyobb központja, Atlanta és George Town (Exuma sziget), illetve Észak-Eleuthera között.
UTAZÁS 2007 extrákkal
Idén ünnepli 30. születésnapját az UTAZÁS kiállítás. Március 29. és április 1. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban 18 ezer négyzetméteren 51 ország, valamint a hazai régiók, városok mutatják be kínálatukat.
Százéves a vasúton az utasbiztosítás
Idén százéves a magyar találmánynak számító utasbiztosítás.
Stratégiát vált a Ryanair
A nagyobb reptereket is célba venné a Ryanair – írja a Süddeutsche Zeitung információira hivatkozva a Világgazdaság.
Hat desztinációval bővíti kínálatát a Lufthansa
Március 25-étől hat desztinációval bővíti kínálatát a Lufthansa.
British Travel Trade Fair workshop Birminghamben
Március 13-14-én Birminghamben rendezik meg Nagy-Britannia legnagyobb beutaztató szakmai vásárát és workshopját, a British Travel Trade Fairt, amelyre a brit turisztikai hivatal, a Visit Britain magyarországi képviselete utazási irodákat és szakmai újságírókat hívott meg hazánkból.
Az American Airlines egész évben közlekedik Rómába
Az American Airlines tovább növeli járatainak számát Róma és az Egyesült Államok között, április közepétől egész éven keresztül biztosítva a közvetlen összeköttetést.
Járatokat halaszt el az Alitalia sztrájk miatt
Az olasz Alitalia légitársaság kedden 96 járatát kénytelen lesz elhalasztani, mivel a római légiforgalmi ellenőrök négyórás munkabeszüntetési akciót jelentettek be.
Sztrájkkal fenyegetnek a légi dolgozók
Sztrájkot helyezett kilátásba a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete, ha nem sikerül megegyezni a munkavállalók béréről a munkáltatókkal.
Sikeres volt a Pécsi Utazási Börze
Új helyszínen, az Expo Center Pécs Kiállítási és Multifunkcionális Rendezvényközpontban rendezte meg a Pécsi Rendezvényszervező Kht. a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával közösen március 9. és 12. között a XII. Pécsi Utazási Börzét, a legnagyobb vidéki turisztikai vásárt, amely évek óta lehetőséget teremt az idegenforgalmi szervezetek, vállalkozások, valamint az utazni vágyó közönség találkozására.
Bevégezte a szlovák légitársaság
Az Austrian Airlines (AUA) osztrák légitársaság 62 százalékos tulajdonában lévő szlovák légitársaság (Slovenské Aerolínie, SA) bejelentette, hogy hivatalosan is csődeljárást kért maga ellen.
Austrian: exklúzív ellátás nyártól a fedélzeten
Az Austrian Airlines megállapodást kötött a tőzsedén is jegyzett DO&CO osztrák vendéglátóipari szolgáltató, így nyártól az Austrian gépein az utasoknak a DO&CO szervírozza az ételt, és a bécsi repülőtéren is a cég gondoskodikaz utasok kiszolgálásáról az Austrian várójában.
A Győr-Veszprém vasútvonal fennmaradását támogatja a közgyűlés
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat március 2-i ülésén elfogadta a Győr-Veszprém vasútvonal végleges fennmaradását támogató nyilatkozatot.
Harc a német légipiacért
A Lufthansa diszkont-légitársasága, a Germanwings határozottan lépett fel brit versenytársa, az EasyJet ellen.
Szépülőben Soltvadkert vasútállomása
Közel negyven vállalkozó, magánszemély és a város önkormányzata hozzájárulásával megszépült Soltvadkert vasútállomásának váróterme.
Gyorsvasút a horvát határtól Rijekáig
Kétpályás gyorsvasúti vonal építését tervezi a magyar határ és Rijeka között a horvát állami vasútvállalat.
Japán turistákat szállít a Malév Magyarországra
Tizenöt, Tokió és Budapest között közlekedő charterjáratról írt alá szerződést Gönci János, a Malév vezérigazgatója és Takeshi Yoshimi, az Alconet japán turisztikai cég elnöke múlt hét csütörtökön Tokióban.
Sikeres szakmai találkozó Bükfürdőn és Hévízen
Február 28. és március 4. között a nyugat-dunántúli és a balatoni régió adott otthont a Lengyel Turisztikai Kamara Sziléziai tagozata éves konferenciájának.
Szükség van egy kodifikációs bizottságra
Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottság tegnapi ülésén Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta a jelenlévőket a nemzeti turisztikai marketingszervezet idei marketingtervéről.
A British Airways megvált néhány regionális járatától
A British Airways (BA) eladta leányvállalata, a BA Connect bizonyos regionális járatait a Flybe légitársaságnak, ennek következtében a BA körülbelül 900 járatot töröl Nagy-Britanniában.
Légitársaságok feketelistája
Az Európai Bizottság tegnap elfogadta az Európai Unióban betiltott légitársaságok harmadik alkalommal frissített közösségi listáját.
Turizmus és egészség az egri vásáron
Utazási irodák, szállodák és az egészséges életmóddal foglalkozó kiállítók voltak jelen Egerben, az immár negyedik alkalommal megrendezett tavaszi turisztikai vásáron és konferencián.
Egyszerűbb törzsutas helyfoglalás az American Airlinesnál
Továbbfejlesztette törzsutasainak online kiszolgálását az American Airlines.
Balaton kampány Finnországban
A Magyar Turizmus Zrt. az OK Matkat finn utazásszervező céggel közös kampányt indít márciusban a magyar tenger népszerűsítésére Finnországban.
A oneworld bekapcsolódott a Visit Japan kampányba
Tegnap ünnepélyes keretek között Tokióban bejelentették, hogy a Japan Airlines (JAL) április 1-jén öt leányvállalatával (JALways, Japan Asia Airways, JAL Express, J-AIR, Japan Transporter Air) együtt csatlakozik a oneworld szövetséghez.
Javaslatok Ferihegy zajvédelmének javítása érdekében
A Budapest Airport tegnap 17 részletes javaslatot nyújtott be a Ferihegyi repülőtér zajvédelmi programjának javítása érdekében a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak és a Nemzeti Közlekedési Hatóság Polgári Légiközlekedési Igazgatóságának.
Nemzetközi gyógyturizmus konferencia Pozsonyban
Április 13-14-én kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek Pozsonyban, ahol a gyógyturizmus gyors ütemű fejlődését vitatják meg a résztvevők.
A Ferrovial az idén eladja a BA-t
A spanyol Ferrovial építőipari csoport megerősítette szándékát, hogy még ebben az évben értékesíti a Budapest Airportban (BA) közvetve meglévő többségi tulajdonát a német Hochtief cégnek.
Megnyílt a szlovák légtér
Felvette a munkát kedden délután a hat napja sztrájkoló nyolcvan szlovák légiforgalmi irányító.
Drasztikus leépítésre készülnek az Airbusnál
Több hónapos vita után megegyezés született az Airbus repülőgépgyár szanálásáról.
Új árak a Continentalnál
A Continental kiadta 2008 márciusáig érvényes magyar piaci árait. Az utasok már 24 európai állomáson csatlakozhatnak a légitársaság járataihoz, és az európai átszállási pontokon kívül az USA érkezési állomásain (New York, Houston) is ingyenesen megállhatnak.
Új szolgáltatásokat kínálnak az Air New Zealand utasainak
Március 1-jétől az Air New Zealand utasait új szolgáltatások várják a fedélzeten: 82 mozifilm, 150 tévéprogram, 185 zenei CD, 24 rádióműsor, 15 videójáték között válogathatnak a hosszú repülőút során.
Nem teljesítik a szlovák légiforgalmi irányítók követeléseit
Nem teljesítette a sztrájkoló szlovák légiforgalmi irányítók követelését a közlekedési miniszter, aki rejtett bérköveteléseket gyanít a munkabeszüntetők szándéka mögött, ezért arra kötelezte őket, hogy kedden reggel vegyék fel a munkát, különben a sztrájktörvény alapján eljárást indít ellenük.
A Germanwings piacvezető a Köln/Bonn repülőtéren
A Germanwings tovább erősítette piacvezető pozícióját 2006-ban a Köln/Bonn repülőtéren.