11 millió utas az Emirates és a flydubai közös útvonalhálózatán

Idén novemberben lesz öt éve, hogy az Emirates és a flydubai elindította nagyszabású partneri együttműködését, egyesítve erőiket, hogy páratlan utazási lehetőségeket kínálhassanak a világ bármely pontjára. A partnerség 2017-es indulása óta a közös útvonalhálózat jelentősen kibővült, melynek köszönhetően eddig több, mint 11 millió utas élvezhette a zökkenőmentes utazás előnyeit - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Az Emirates és a flydubai idén 5 éves partnersége túlmutat a szokásos codeshare modellen, hiszen számos egyedi előnyt foglal magában, amit az elmúlt időszakban több, mint 11 millió utas ismerhetett és szerethetett meg.   Közös hálózat Mára az utasok 98 ország 215 célállomására juthatnak el, és egy átlagos napon legalább 250 közös üzemeltetésű járat közül választhatnak. Az Emirates ügyfelei ezáltal több, mint 80 egyedi flydubai célállomásra foglalhatnak járatokat, a flydubai ügyfelei pedig több, mint 99 Emirates célállomásra repülhetnek, köztük hazánkba is. Így akár a magyar utasok is új kalandokra indulhatnak az együttműködő légitársaságoknak köszönhetően. Ha pedig ötletet szeretnénk, hogy merre vegyük az irányt, az adatokból az is kiderül, hogy akár üzleti, akár szabadidős céllal repülnek, az Emirates-flydubai utasai legszívesebben Katmandut, Kuvaitot, a Maldív-szigeteket, Tel-Avivot és Zanzibárt választják úti céljuknak.  

Közös hűségprogram

Eddig több, mint 8,5 millió tag élvezhette az Emirates és a flydubai közös törzsutasprogramjának, az Emirates Skywardsnak az előnyeit. Ők az elmúlt öt évben összesen nem kevesebb, mint 150 milliárd Skywards Mérföldet gyűjtöttek. A Skywards Mérföldek minden egyes utazáskor, költéskor, szállodai tartózkodáskor és étkezéskor gyűjthetők, a kapott pontokat pedig akár vásárlásra vagy ajándékozásra is költhetjük.  

Zökkenőmentes átszállás a dubaji reptéren

A partnerség jegyében a Dubajon átutazókat a reptéren zökkenőmentes utasfelvétel, hatékony poggyászkezelés, illetve komfortos várakozási lehetőségek várják több terminálon mindkét légitársaság várótermében, továbbá a járatbővülésnek köszönhetően az egyre csökkenő csatlakozási idő és természetesen a kényelmes és egyszerű csatlakozás is előnyt jelent.  

Folyamatos hálózatbővítés

Az Emirates és a flydubai az elmúlt években újabb és újabb járatokkal bővítette menetrendjét, új utazási lehetőségeket teremtve többek közt annak a 270 000 utasnak, akik havi szinten használják a két légitársaság gépeit. A napi többszöri járatindulás nagyobb rugalmasságot kínál az utazóknak olyan célállomásokra is, mint Bahrein, Kuvait, Karacsi, a Maldív-szigetek, Szaúd-Arábia legfontosabb városai vagy Tel-Aviv. De ezzel itt még nincs vége a fejlesztéseknek, hiszen mindkét légitársaság folyamatosan halad hálózatának bővítésével: az Emirates például nemrégiben indította újra járatait Rio de Janeiróba és Buenos Airesbe. A flydubai hálózata pedig 2022-ben minden eddiginél nagyobbra nőtt: járatokat indított többek között Al-Ulába, Namanganba, Oshba és Pisába. 2023-ra pedig a Maldív-szigeteki Ganba, az olaszországi Cagliariba és Milánó-Bergamóba, a görögországi Korfura, valamint a thaiföldi Krabiba és Pattayára közlekedő járatokat jelentett be, továbbá újraindítja repülőgépeit a szaúd-arábiai Abhába, Ha'ilba, Hofufba és Tabukba.  

Folyamatos beruházások az ügyfélélmény javítására

Az Emirates idén novembertől egy 2 milliárd dolláros beruházás részeként 120 repülőgépét korszerűsíti prémium turistaosztályú ülésekkel, emelt szintű étkezési lehetőségekkel és fenntarthatóbb választási opciókkal. Eközben pedig a flydubai már be is mutatta új Business osztályú fekvőhelyes ülését, amely nagyobb kényelmet kínál az utasoknak a rövid és középhosszú utakon. A légitársaság ezen felül 70 Boeing 737-es repülőgépre bővítette flottáját, és számos meglévő repülőgépét korszerűsíti, valamint a jövőbeni repülőgépeit is felszereli majd az új Business osztályú ülésekkel.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.