1400 milliárd forint úthasználatra

A magyarországi úthasználatból bruttó 1400 milliárd forint közvetlen költségvetési bevétel folyt be öt év alatt - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Az adatokat ismertetve kiemelte: az e-útdíj rendszerben a tehergépjárművek által megtett távolság a 15 milliárd kilométert is meghaladta öt év alatt. Emellett a NÚSZ 75 millió e-matricát adott el a 3,5 tonna alatti járművekre; ennek 70 százaléka heti matrica volt, aminek több mint felét külföldiek vették meg. Bartal Tamás hangsúlyozta: a hazai úthálózatot a külföldi fuvarozók, illetve a személyautóval utazók jelentős számban veszik igénybe, a magyar útdíjrendszer ugyanakkor alkalmas arra, hogy a külföldiek úthasználatának díját használat-arányosan beszedje.

 

A tavalyi 290 milliárd forint után idén 316 milliárd forint útdíjbevételre számítanak, és a várakozások szerint 2022-ben a 400 milliárd forintot is elérheti a NÚSZ bevétele, ami forrást biztosít a magyarországi utak felújítására, karbantartására, illetve új utak építésére - mondta a vezérigazgató.

Az öt évvel ezelőtt alakult útdíjfizetési szolgáltató végzi egyrészt az e-matrica rendszerben 1400 kilométernyi gyorsforgalmi úton a matricák értékesítését, az ellenőrzést és a pótdíjazást a 3,5 tonna alatti járműveknél, döntően a személyautóknál. Emellett az e-útdíj rendszerben, 6900 kilométernyi gyorsforgalmi úton és főúton a társaság végzi a 3,5 tonna feletti tehergépjárművekre fizetendő útdíj beszedését és az ellenőrzést, a bírságolást pedig a rendőrség.

A vezérigazgató kiemelte: a NÚSZ Zrt. integrált informatikai rendszere összekapcsolható más állami ellenőrzési rendszerekkel, például a tengelysúlyméréssel, illetve az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerrel. Hozzátette, hogy a teljesen magyar fejlesztésű informatikai rendszer nemzetközi szinten is versenyképes. 

Bartal Tamás megállapította, az évről évre növekvő útdíj stabil, közvetlen költségvetési bevételt jelent Magyarországnak, a NÚSZ a magyar államháztartás egyik alappillérét jelenti. Kitért arra is, hogy a társaság folyamatosan fejlesztett informatikai vagyona eléri a 35 milliárd forintot. A rendszerüzemeltetési költségszint 8-9 százalékos, ami a legalacsonyabb arány egész Európában - tette hozzá.

A következő évekre vonatkozó tervekről szólva a vezérigazgató egyebek mellett elmondta: a társaság alkalmassá vált arra, hogy a működés mellett az innováció felé is elinduljon, céljuk, hogy a NÚSZ felzárkózzon a legjelentősebb, nemzetstratégiai szempontból fontos cégek közé.

Forrás: MTI


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.