Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

A külföldi célpontok közül Ausztria a legnépszerűbb; Németország – Horvátországgal holtversenyben – a második az élmezőnyben.

Mint friss közleményükből kiderül, az elmúlt hetekben három olyan hosszú hétvége is volt, amely sok szempontból

már a nyarat vetítette előre a kedvező időjárás miatt, lehetővé téve, hogy a MOL Limo adatai a főszezonra nézve is megfelelő trendeket mutassanak.

A forgalom megugrását – vagyis azt, hogy például pünkösdkor kétszer annyian utaztak 3 napos carsharing bérléssel, mint egy évvel ezelőtt, a három napra érvényes kedvezményes bérleti lehetőség is segítette. 


Fotó: MOL Limo/Facebook

Az átlagos utazások hossza immár eléri a 300 kilométert a hosszabb távú bérléseknél; a vizsgált időszakban a leghosszabb út a három hétvége alatt egy Münchent érintő, 1740 kilométeres autózás volt.

A külföldi célpontok közül Ausztria a legnépszerűbb; Németország – Horvátországgal holtversenyben – a második az élmezőnyben. A belföldi desztinációk közül messze kiemelkedik a Balaton (Keszthely, Balatonalmádi, Siófok), illetve néhány vidéki nagyváros: Miskolc, Kazincbarcika, Szeged, Debrecen, Szekszárd, Szombathely. A vasi vármegyeszékhely feltűnése a listán újdonságnak számít a tavalyi évhez képest: 2024-ben még főleg a keleti országrész városai szerepeltek a listán. Változás az is, hogy idén nagyjából kétszer annyian választották célpontul a Balatont, mint tavaly. 

A belföldi utazások ugyanakkor továbbra is lényegesen gyakoribbak, mint a külföldi utak.

A típusok között a népszerűségi versenyt a hibridek nyerték, annak ellenére, hogy a sort a MOL Limo-flotta egyik legkisebb tagja, a főképp rövidebb utakra vitt benzines Kia Picanto vezeti. A második hely a választékba csak tavaly bekerült Toyota Corolla Cross Hybridé, mint ahogyan hibrid hajtású a harmadik helyezett Toyota Yaris, illetve a negyedik Yaris Cross Hybrid is. Hosszú hétvégi több napos bérlésre a flotta legnagyobb, szállítási, költöztetési feladatokra is alkalmas tagját, az Opel Movanot is bérelték az ügyfelek, itt 481 kilométer volt a leghosszabb út. A második hely (átlagosan 428 kilométerrel) szintén a Corolla Cross Hybridnek jutott.  

 

 

 


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.