A repülőtéren közel 19 millió utas fordult meg 2007-ben, ami az előző évhez képest 18 százalékos bővülést jelent. A jelentős utasforgalom mellett Domogyedovón összpontosul a Moszkvába érkező nemzetközi és belföldi cargóforgalom is. A repülőtér külön utasterminált üzemeltet Moszkva központjában, a Paveletskij vasút- és metróállomáson, amelynek köszönhetően még könnyebben elérhető az utasok számára. A reptér 2006-ban klubprogramot is indított „Domodedovo International Airport Club” néven. A program azokat az utasokat célozza meg, akik sokat repülnek, akiknek számít az idő és szeretik a kényelmet. Az útlevél- és biztonsági ellenőrzésnél külön „fast track” pultok várják ezeket a törzsutasokat, kedvezményes áron használhatják a business-várókat, de a tax-free üzletekben, az éttermekben is jár nekik a kedvezmény, valamint megkülönböztetett bánásmódban részesülnek a Paveletskij terminál check-in-jénél is. A Domogyedovó nemzetközi repülőtér számos díjat is a magáénak tudhat: a „Legjobb FÁK Repülőtér 2005-ben” címmel tüntették ki 2006 májusában, 2006-ban elnyerte a „Világ Legjobb Repülőtere – 2006-ban” címet, a Skytrax pedig másodikként rangsorolta a legjobb kelet-európai repülőterek versenyében.
19 millió utas fordult meg tavaly Domogyedovón
A Domogyedovó nemzetközi repülőtér a forgalmi mutatók tekintetében Moszkva vezető repülőtere.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.