A testület környezetvédelmi bizottsága által múlt héten elfogadott jelentés így jelentős mértékben módosította az Európai Bizottság eredeti javaslatát. A brüsszeli testület ugyanis csak 2011-től terjesztené ki a légitársaságokra a szén-dioxid-kibocsátási kvótarendszert, és ekkortól is csak az unión belüli járatokra, majd 2012-től vonná be a nemzetközi járatokat. A Peter Liese német néppárti képviselő által kidolgozott EP-jelentés szerint az EU-n belüli, illetve a nemzetközi járatok különböző módon való kezelése torzítaná a versenyt a légicégek között. A nagy szennyező iparágakra már kiterjesztett, a globális felmelegedésért felelősnek tartott klímagázok csökkentését célzó emissziókereskedelmi rendszer értelmében a légitársaságok meghatározott nagyságú kibocsátási kvótát kapnának, amelynek a túllépése esetén további kibocsátási engedélyeket kellene vásárolniuk a kevésbé szennyezőktől. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a 2004–2006. közötti átlagos emissziós szint 100 százalékát kapják meg kibocsátási engedélyként a légicégek, az Európai Parlament képviselői azonban a referenciaszint 75 százalékában maximálnák a kvótát. A környezetvédelmi bizottságban elfogadott javaslatról várhatóan novemberben szavaz az Európai Parlament plenáris ülése, amelynek a tagállamok melletti együttdöntési joga van a kérdésben.
2010-től bevezetnék az emisszió-kereskedelmet a légi közlekedésben
Mind az EU-n belüli, mind az uniós repterekre érkező vagy onnan induló külföldi járatokra kiterjesztenék 2010-től az európai emisszió-kereskedelmi rendszert az Európai Parlament képviselői, írja a Világgazdaság.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.