2020-ig bezárul a főváros körül az M0

A gyorsforgalmi és főúthálózat fejlesztését négy időszakra osztja a kormány, az első az idén indul és 2016-ig tart, míg az utolsó a 2025 és 2027 közti időszak - az egyes intervallumokra tervezett fejlesztéseket a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat tartalmazza.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A csütörtöktől hatályos határozat a forrásokat az uniós támogatásban, a megtett úttal arányos útdíjban, valamint az állami költségvetésben jelöli meg, úgy hogy a programnak 2027 végéig be kell fejeződnie.

A 2016-ig tartó első szakaszból kiemelésre érdemes az M2 autóút, amely az M0-tól Vác délig épül meg 2x2 sávval. Az M4 autópálya Üllőtől Törökszentmiklósig, illetve Berettyóújfalutól az országhatárig készül el, összesen 121 kilométer hosszban. Az M8 autóútnak is két szakasza épül meg, Körmend és az országhatár, valamint Nagykőrös és Szolnok között. A teljes hossz 64 kilométer.

A 2017-2020 közti időszakban bezárul a főváros körül az M0 autóút. Az M4 Törökszentmiklóstól Kisújszállásig folytatódik, míg az M8-ból további 84 kilométer épül meg a Dunántúlon, illetve az Alföldön. Az M9 autóútnak is több szakasza készül el, így Kaposvártól Bonyhádig, és Vasvártól Zalaegerszegen át Pacsáig. Elkezdődik az M49 építése, amely az M3 autópályát Vajától köti össze Csenger környéki országhatárral, de ebben az időszakban csak Győrtelekig épül meg 20 kilométer hosszban.

A 2021 és 2024 közti időszakban az M0 egyes szakaszai 2x3 illetve 2x4 sávosra bővülnek. Az M2 tovább halad Váctól Rétságig, míg az M49 újabb 20 kilométerrel Pátyodig megy tovább. Az M85 Csorna és Kapuvár, valamint Sopron és az országhatár között lesz kész, összesen 30 kilométer hosszban.

Az utolsó, a 2025 és 2027 közti időszakra a bővítések lesznek jellemzők. Például 2x4 sávosra bővül az M7 és M1 közös bevezetője, míg az M3 Budapest és Hatvan közt 2x3 sávos lesz. Az M7 másik pályája is 2x3 sávos lesz Székesfehérvárig. Teljesen elkészül az M9 Soprontól Szekszárdig, és az M49 is eljut az országhatárig.

Forrás: MTI


MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.