8,3 százalékkal csökkent az utasforgalom a bécsi reptéren

2010-ben 2 százalékos növekedéssel számol a Flughaven Wien AG, amely a légitársaságok számára csökkentette, az utasok felé pedig emelte árait.

Az összutasszám 8,3 százalékkal esett vissza nyugati szomszédunk Feriheggyel is konkuráló repülőterén. Ennél is nagyobb mértékben csökkent a kelet-európai térségbe utazók száma, mintegy 15,1 százalékkal. Még nagyobb mértékben zuhant a távol-keleti (-18,1 százalék), az észak-amerikai (-27,7 százalék), és az USA-ba irányuló (-34,3 százalék) utasforgalom. A Nyugat-Európába utazóké 6,3 százalékkal csökkent. Az afrikai piac mindössze 2,5 százalékos csökkenéssel szenvedte meg a válságot, Dél-Amerikában viszont növekedés volt, 4,5 százalékos, akárcsak a Közel-Keleten (5,7 százalék).

A 8,3 százalékos globális visszaesés egyébként megfelelt a repteret üzemeltető Flughaven Wien AG várakozásainak. A jelentős visszaesés egyértelműen a gazdasági válság számlájára írtható, hiszen ezt megelőzően öt éven keresztül átlagon felüli növekedést produkáltak az utasforgalomban. Összesen 18,1 millió utast szolgáltak ki a tavalyi évben 1,6 millióval kevesebbet mint 2008-ban. A gépmozgások száma 8,6 százalékkal mérséklődött 243 ezerre, a teherforgalom pedig 5,2 százalékkal. Az átlag kapacitáskihasználtság kis mértékben csökkent, a 2008-as 68,7 százalékról 68,2-re. A transzfer utasok száma 8,2 százalékkal zuhant 5,4 millióra. A fapadosokkal utazók száma 9 százalékkal esett közel 4,2 millióra. Tavaly Bécs 11 fapados légitársaságnak szolgált bázisként, ezek közül a NIKI generálta a legtöbb forgalmat (1,7 millió utas), azt pedig a Ferihegyről még a télen kivonult Air Berlin követte 1,4 millió utassal.

A reptér a legtöbb csökkenő paraméterrel ellentétben javította eddig is jó eredményeit a pontosságot illetően: 14 százalékot ért el, 5,6 százalékot faragva le az előző évi teljesítményből. A bécsi egyébként Európa egyik legpontosabb légikikötője, olyan repterek előtt mint München, Zürich és Frankfurt.

2009 top célállomásainak Európában London számított 6,9 százalékos forgalombővüléssel és 440 ezer utassal, azt követte Frankfurt 438 ezer utassal, a harmadik helyen Zürich végzett 378 ezer utassal. Kelet-Európában az elsőszámú kedvenc Moszkva volt (182 ezer utas) – itt minimális 0,4 százalékos visszaesést könyveltek el, majd Bukarest (157 ezer utas) következett, a dobogó harmadik fokán Szófia állt 121 ezer utassal. A hosszú távú járatok rangsorát magasan Bangkok vezette (110 ezer) 1,3 százalékos növekedéssel, utána New York (78 ezer) és Tokió (76 ezer) jöttek. A legkedveltebb charter úti cél Antalya volt, ahová 74 ezer utas repült, 24,5 százalékkal több mint 2008-ban.

Az idei évben 2 százalékos növekedést vár a bécsi repülőtér vezetősége, optimizmusukat a hosszú távú, elsősorban a közel-keleti járatok forgalmának bővülésére alapozzák. 2010. január 1-je óta egyébként a légitársaságok számára 13 százalékkal mérsékelte a reptér a landolási díjakat, az utasokat terhelő illeték mértéke viszont 7,3 százalékkal drágult.


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.