A repülőtéren tájékoztat a minisztérium az utasok jogairól és jogérvényesítésről

A légi utasok jogainak védelme, fogyasztói tudatosságuk erősítése érdekében a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)munkatársai november 27-én a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren adnak tájékoztatást az érdeklődő utasoknak a légiutas-jogokról és a járatkéséssel, vagy törléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőségekről – jelentette be szerdai közleményében a minisztérium.

A kitelepülés célja a fogyasztói tudatosság növelése a beszállások visszautasításával, a járatkéséssel, a járattörléssel, valamint a poggyászproblémákkal összefüggésben.

Az NGM közleménye felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai fogyasztóvédelmi intézményrendszerben a légi utasok jogainak védelme érdekében a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok és a békéltető testületek mellett a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) is fontos szerepet lát el, amelynek munkatársai kiemelt feladatot töltenek be a tárca kitelepülése során.


Fotó: Budapest Airport

Az EFK egy uniós hálózat hazai tagjaként a más uniós tagállamban, Izlandon, Norvégiában vagy az Egyesült Királyságban honos vállalkozásokkal, légitársaságokkal szemben felmerült határon átnyúló fogyasztói panaszok esetén nyújt ingyenes, hatósági eljáráson kívül történő panaszkezelési segítséget, valamint tanácsadást. Eredményességét mutatja, hogy az EFK-hoz tavaly közel kétezer határon átnyúló panasz érkezett, és a szervezetnek köszönhetően több mint 62 millió forint összeghez jutottak hozzá a károsult fogyasztók.

Az EFK segítségével tehát a fogyasztók elkerülhetnek egy hosszadalmas és költséges határon átnyúló bírósági-jogi eljárást.

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium a légiközlekedéssel összefüggésben tapasztalható problémák maradéktalan felszámolása és a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép a jogsértést elkövető légitársaságokkal szemben. Ezért a nemzetgazdasági miniszter még a nyár végén rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a légitársaságoknál, amely jelenleg is folyamatban van – emlékeztetett az NGM.

A Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a 2025. január 1-jével létrejövő Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a jövőben is mindent megtesz az utazások zavartalanságáért és a fogyasztói jogok hatékony érvényesítéséért – szögezte le a közlemény.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.